DVTK: Zsolnai Richárd szerződést hosszabbított

Vágólapra másolva!
2022.02.03. 22:25
A DVTK szerződéshosszabbítást ajánlott Zsolnai Richárdnak, amit a technikás középpályás elfogadott, így eldőlt, hogy hosszabb távon is Diósgyőrben folytatja a karrierjét – írta meg a miskolci klub hivatalos honlapja.

Zsolnai Richárd 2019 nyarán lett a DVTK labdarúgója, ám eleinte kevés játéklehetőséget kapott, így először – az NB I-be a 2019–2020-as szezon végén feljutó – Budafokon, majd 2020 nyarától Ajkán játszott kölcsönben. Tavaly nyáron tért vissza Diósgyőrbe – emlékeztetett a dvtk.eu. Zsolnai Richárd 2019 nyarán lett a DVTK labdarúgója, ám eleinte kevés játéklehetőséget kapott, így először – az NB I-be a 2019–2020-as szezon végén feljutó – Budafokon, majd 2020 nyarától Ajkán játszott kölcsönben. Tavaly nyáron tért vissza Diósgyőrbe – emlékeztetett a dvtk.eu.

„Örültem a klub hosszabbítási szándékának, hiszen jól érzem magam Diósgyőrben – kezdte Zsolnai Richárd. – Szeretnék a közeljövőben minél több játéklehetőséget kiharcolni, és gólokkal, gólpasszokkal akarom segíteni a csapatot. Most a legfontosabb az, hogy feljussunk az élvonalba, ez a minimum, miután ez sikerült, a cél nemcsak az, hogy bent maradjunk, hanem hogy minél jobb helyezést érjünk el. Ezért fogok dolgozni.”

„Zsolnai Richárd őszi teljesítménye meggyőzött minket arról, hogy szükség van rá Diósgyőrben – tette hozzá Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Továbbra is ragaszkodunk a tehetséges magyar játékosainkhoz, Ricsi pedig nagyon hasznos tagja a csapatunknak. Sokat fejlődött azóta, amióta 2019-ben leigazoltuk, az ajkai szereplése is kimagasló volt, gólokkal, gólpasszokkal vétette észre magát. Jelenleg Molnár Gáborral versenyez a posztjáért, de felvette a kesztyűt, és remek teljesítményt nyújtott minden alkalommal, amikor pályán volt. Emberileg és szakmailag is elégedettek vagyunk vele.”

A klub nem közölte, hogy mennyi időre szól Zsolnai új megállapodása.

Legfrissebb hírek

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
6 órája

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 18:01

Tiszakécskén áll össze a Barcikát az NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 14:29

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 11:26

NB II, 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 20:54

Bódi Ádám a Tiszakécskéről: Olyan focit játszunk majd, amiért érdemes lesz meccsre járni

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 16:49

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 13:56

Távozik Kozármislenyből az NB II-es gólkirály – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.03. 17:26
Ezek is érdekelhetik