NB II: U-válogatott hátvéd érkezett a Csákvárhoz

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.25. 22:34
null
Mayer János kölcsönben Csákváron folytatja (Fotó: aqvitalfc.hu)
A 18 éves védő, Mayer János a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként az NB II-es Aqvital FC Csákvár labdarúgócsapatában tölti a tavaszt – számolt be róla a csákváriak honlapja.

 

Már egy ideje a Csákvárral készül, mi több, felkészülési mérkőzésen is pályára lépett a 18 éves, a Puskás Akadémiánál nevelkedő Mayer János. Az elmúlt napokban sikerült is meggyőznie a csákvári szakmai stábot, hogy érdemes megadni neki a lehetőséget az NB II-es bemutatkozásra. A megállapodás megköttetett, anyaegyesülete, a Puskás Akadémia az idény végéig kölcsönadta a Csákvárnak.

Mayer János Győrből indulva végigjárta a PFLA korosztályos csapatait. Már 16 évesen bemutatkozott az NB III-ban, majd a 2020–2021-es kiírásban meghatározó játékossá nőtte ki magát a Puskás Akadémia második csapatában. A védelem közepén futballozó játékos az U17-es válogatott után az U19-es nemzeti együttes keretének is a tagja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL*
Érkezők: Mayer János (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Tamás Nándor (Puskás Akadémia – kölcsönbe, legutóbb Sepsi OSK – kölcsönben)
Távozók: Tányéros Ádám (Budaörs)

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
3 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
4 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
9 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik