NB II: Hamburgban nevelkedő támadót igazolt a Budafok

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.25. 22:00
Megszületett a megállapodás a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE és a ZTE FC között, így az elmúlt napokban a XXII. kerületiekkel készülő Beke Péter a budafokiaknál folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.




A 20 esztendős támadó, Beke Péter a Ferencvárosnál kezdte pályafutását, és gólerős játékával hamar felhívta magára a figyelmet, utánpótlásszinten több mint 100 találatot jegyzett az FTC-ben.


A 20 esztendős támadó, Beke Péter a Ferencvárosnál kezdte pályafutását, és gólerős játékával hamar felhívta magára a figyelmet, utánpótlásszinten több mint 100 találatot jegyzett az FTC-ben.

2017-ben a német Hamburger SV-hoz igazolt, ahol kezdetben az U17-es együttesnél kapott lehetőséget, később azonban az idősebbek között, az U19-es csapatban is megállta a helyét. A 2018–2019-es kiírásban 24 mérkőzésen 18-szor volt eredményes, egy évvel később 18 meccsen 14 gólt szerzett. 2020 őszén a HSV tartalékcsapatában bemutatkozott a felnőttek között, a német negyedosztályban hét találkozón lépett pályára, a Heider SV ellen három gólt szerzett.

Tavaly nyáron, négy németországi légiósév után hazatért, és a ZTE FC játékosa lett. A zalaiaknál az első csapatban nem, az NB III-as együttesben azonban játszott az ősszel, tizenhét mérkőzésen hatszor vette be az ellenfelek kapuját.

Beke Péter rendszeresen szerepelt a magyar utánpótlás-válogatottakban is.

Beke Péter négy évet töltött a német HSV-nál, fiatal kora ellenére letisztult a játéka, a felnőttfutballban azonban még tapasztalatokat kell szereznie– ecsetelte Oláh Lóránt sportigazgató. – Teljes mértékben eltökélt, hogy Budafokon átlépje ezt a határt, és letegye a névjegyét felnőtt szinten is. A befejező csatár posztja kiemelt fontosságú, nekünk pedig szükségünk van olyan, megfelelően motivált játékosokra, akik elsősorban itt, a BMTE-nél akarnak sikeresek lenni. Péter ilyen, ezért hosszú távon számolunk vele."

A ZTE-től szerződtetett támadó felkészülési mérkőzéseken már pályára lépett a csapatban, sőt, a szlovén NK Domžale ellen gólt is szerzett Umagban. Bekével hosszú távú szerződést kötöttek a budafokiak, igaz, a megállapodás pontos időtartamát nem hozták nyilvánosságra.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Beke Péter
(ZTE FC), Györgyi Arthur (KFC Komarno – Szlovákia), Romic Danijel (horvát-magyar, Haladás)
Távozók
: Ihrig-Farkas Sebestyén (Vasas?), Khiesz Kornél (?), Szabó Máté (?)

Legfrissebb hírek

Gyors gólváltás után döntetlent játszott egymással a BVSC és a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
56 perce

Könnyedén nyert a Budafok az enervált Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
57 perce

NB II: Soroksár SC–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
57 perce

A hajrában egy pontot megmentett a Szeged, de a Kisvárda így is bajnokként jut fel az NB I-be

Labdarúgó NB II
58 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Opus Tigáz Tatabánya

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Vasas FC–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: már vezet a Vasas; bajnok a Kisvárda; nyert a Budafok– élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
2 órája

Alsóházi helyosztót nyert Ajkán, matematikailag is közel a Csákvár bennmaradása

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik