NB II: Csizmadia Csaba korábbi csapattársa Budafokra igazolt

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.10. 21:19
null
Györgyi Arthur Budafokon folytatja (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország, archív)
Huszonnégy éves szélsővel erősítette meg keretét a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE, Györgyi Arthur a szlovák másodosztályban szereplő KFC Komarno (Révkomárom) együttesétől érkezett a XXII. kerületi egylethez – számolt be róla a klub honlapja.


Györgyi Arthur pályafutását az erdélyi Szovátán kezdte, majd Marosvásárhely érintésével került a csíkszeredai akadémiára. 2019 nyarán a DVSC játékosa lett, amelynek tartalékcsapatában, az NB III-ban mutatkozott be Magyarországon. A több játéklehetőség reményében 2020 januárjában Nyíregyházára igazolt, ahol néhány hónappal később pályára lépett az NB II-ben. A 2020–2021-es kiírásban már alapembere volt a szabolcsiaknak, 27 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a Kazincbarcika ellen gólt is szerzett. Tavaly nyáron a szlovák másodosztályú KFC Komarno együtteséhez szerződött, amelynek színeiben ősszel tíz találkozón játszott és egyszer, a Bardejov ellen talált be.

Érdekesség, hogy Györgyi Arthur a budafoki vezetőedzőt, Csizmadia Csabát jól ismeri, hiszen korábban csapattársak voltak a székely válogatottban a 2017-es CONIFA Európa-bajnokság és a 2018-as világbajnokság idején.

Meg akarom hálálni a bizalmat, amit a klubtól kaptam ecsetelte a klubhonlapon a szélső. – Az elmúlt években hoztam néhány rossz döntést a pályafutásom szempontjából, most viszont olyan időszakra vágyom, amire mindenki felfigyel. Gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a csapatot a céljai elérésében. A következő hetekben valódi csapattá fogunk kovácsolódni, és jó felkészülés után valamelyest helyre tudjuk még hozni ezt a bajnoki idényt."

Gyorsítani szeretnénk a csapatot, Arthurban pedig megvan ez a képesség – mondta az új igazolással kapcsolatban Oláh Lóránt sportigazgató. – Az elmúlt néhány évben ugyan nem volt igazán kimagasló időszaka, de rendelkezik olyan kvalitásokkal, amelyeknek köszönhetően erősítést jelenthet számunkra. Ő is olyan játékos, akiről máshol lemondtak, Budafokon azonban újra felépítheti magát."

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Györgyi Arthur
(KFC Komarno – Szlovákia), Romic Danijel (horvát-magyar, Haladás)
Távozók: Ihrig-Farkas Sebestyén
(?), Khiesz Kornél (?), Szabó Máté (?)

Legfrissebb hírek

Rutinos támadóval erősített a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
10 órája

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
13 órája

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.03. 22:00

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Króner hosszabbításban fejelt góljával mentett meg egy pontot a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:50
Ezek is érdekelhetik