NB III: szűk egy hónap után visszatérhetett otthonába az Eger

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 11:57
Az Eger SE NB III-ban és megyei I. osztályban szereplő labdarúgócsapata visszatérhetett otthonába és tegnap óta újra hazai környezetben, Egerben tartja edzéseit és rendezi bajnoki mérkőzéseit – a harmadosztályú gárda vasárnap 15 órakor a Kisvárda II-t fogadja.



Ismét hazai környezetben fogadhatja vasárnap ellenfelét az Eger (Fotó: heol.hu)
Ismét hazai környezetben fogadhatja vasárnap ellenfelét az Eger (Fotó: heol.hu)


Mint korábban beszámoltunk róla, szerződésszegés miatt megtiltották az Eger SE NB III-as és megyei I. osztályú labdarúgócsapatainak, hogy a két együttes számára edzéseket tartsanak és mérkőzéseket rendezzenek az önkormányzati sportlétesítményekben.

Az Eger SE Facebook-oldala most örömteli hírről számolt be, mégpedig arról, hogy az NB III-ban és a megyei I. osztályban szereplő csapat visszatérhetett otthonába és tegnap óta újra hazai környezetben, Egerben tartja edzéseit és rendezi bajnoki mérkőzéseit.

Semmi kétség, jó volt újra a stadionba edzeni, és ez meglátszott a játékosokon is, noha a létszám közel sem volt teljes – mondta az első egri edzésről a heol.hu-nak az Eger NB III-as együttesének vezetőedzője, Labancz Róbert. – Az is bizonyos, hogy az elmúlt három albérletben töltött hét nem múlt el nyomtalanul a csapat életében. Az már előrelépés, hogy a saját otthonunkban tudtunk normálisan edzeni, miközben köszönettel tartozunk Vasas Csaba polgármesternek, aki a Bükkzsérci KSK, és Tóth Zsolt szakosztályvezetőnek, aki a Pétervására SE részéről biztosított lehetőséget az edzésekre. A körülményekhez képest próbálunk arra összpontosítani, ami a legfontosabb, vagyis az eredményességre, ám azért ez nem olyan egyszerű. A Kisvárda ellen jó lenne itthon tartani a pontokat, és biztos vagyok benne, hogy ezen lesz mindenki, aki pályára lép a vasárnapi mérkőzésen.”

Így az NB III-as csapat szűk egy hónap múltán vasárnap újra otthonában játszhat, a gárda 15.00 órától, a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban fogadja a Kisvárda II együttesét. A találkozó megtekintése ingyenes. A megye I-es Eger II pedig szombaton a Felsővárosi Sporttelepen a Füzesabony SC-t fogadja 16 órától.

Legfrissebb hírek

Klubtörténelmi esemény lehet: Kirgizisztánban folytathatja az NB III-as Cigánd ukrán légiósa

Labdarúgó NB II
2025.06.20. 16:08

Hosszabbított az NB II-től idén búcsúzó Gyirmót FC Győr védelmének oszlopa – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 11:31

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 07:54

Területi osztályozók az NB III-ba kerülésért: csak a Lelle tudott fordítani

Magyar foci
2025.06.15. 20:43

NB I-es bajnokot szerződtet a Dorogi FC – NS–infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 19:21

Volt NB I-es játékos is érkezik a feljutást megcélzó Tatabányához

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 11:32

Weitner Ádám veheti át a Gyirmót kispadját – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 16:10

Drámai izgalmak Karcagon: a hazaiak tizenegyespárbaj után vívták ki az NB II-es tagságot

Labdarúgó NB II
2025.06.08. 19:51
Ezek is érdekelhetik