NB III: kikapott az FTC második csapata Cegléden

R. P., F. B.R. P., F. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.22. 20:13
null
Boli játszott, de nem szerzett gólt (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>, archív)
A labdarúgó NB III 8. fordulójában a Cegléd hazai pályán 2–1-re legyőzte a Ferencváros második csapatát. A Fradiban végigjátszotta a mérkőzést az első csapattól „száműzött” Franck Boli, de ő sem tudott segíteni Borbély Balázs vezetőedzőnek.

 

Bár a Fradi Kocsis Barnabás góljára még válaszolt Könczey Márk révén, de Markó Ádám 84. percben szerzett találata döntőnek bizonyult. A Cegléd első győzelmét aratta Ványi Zsolt kinevezése óta – a szakmai vezető ideiglenesen látja el a vezetőedzői feladatokat Mink Olivér távozása után, amely egy héttel ezelőtt történt meg.

A Közép-csoportban emellett továbbra is remekel az éllovas újonc, a Makó, amely most Szekszárdon nyert négygólos különbséggel, míg a Vác a 91. és a 92. percben szerzett gólokkal fordított és győzött Rákosmentén. Már nem áll pont nélkül az újonc Mohács, amely az ESMTK-val játszott hazai pályán döntetlent.

A Nyugati csoportban nem lassít a listavezető BVSC, amely Tatabányán nyert 2–0-ra. A Mosonmagyaróvár–Puskás Akadémia II találkozót október 6-ra halasztották.

A Keleti csoportban a BKV Előre továbbra is százszázalékos mérleggel áll az élen, a nyolcadik fordulóban a Füzesgyarmatot győzte le 3–1-re. A Törökszentmiklós továbbra is pont nélkül áll, az együttes most az NB II-be vágyó Kazincbarcikától kapott ki otthon 3–0-ra.

NB III
8. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

Diósgyőri VTK II–Békéscsaba II 2–3
BKV Előre–Füzesgyarmat 3–1
Debreceni EAC–Kisvárda II 4–2
Hidasnémeti–Hajdúszoboszló 1–5
Jászberényi FC–Eger SE 0–1
Putnok VSE–Tiszaújváros 1–1
SBTC–Tiszafüred 0–3
Sényő–Debreceni VSC II 2–0
Tállya–Újpest II 1–4
Törökszentmiklós–Kazincbarcika 0–3

AZ ÁLLÁS
1. BKV Előre 8 8 25–5 +20 24
2. Kazincbarcika 8 7 1 25–4 +21 22
3. Hajdúszoboszló 8 6 2 16–6 +10 20
4. DEAC 8 6 1 1 23–7 +16 19
5. Tiszaújváros 8 5 3 18–6 +12 18
6. Kisvárda II 8 5 1 2 19–11 +8 16
7. Békéscsaba II 8 4 2 2 25–16 +9 14
8. Eger 8 4 4 12–12 0 12
9. Sényő 8 3 2 3 13–15 –2 11
10. Jászberény 8 3 1 4 12–12 0 10
11. Újpest II 8 3 1 4 12–14 –2 10
12. Putnok 8 2 3 3 9–7 +2 9
13. Füzesgyarmat 8 2 3 3 10–10 0 9
14. Tiszafüred 8 2 2 4 11–12 –1 8
15. Hidasnémeti 8 2 1 5 10–27 –17 7
16. DVSC II 8 1 3 4 11–17 –6 6
17. Tállya 8 1 2 5 5–20 –15 5
18. DVTK II 8 1 1 6 9–23 –14 4
19. Salgótarján 8 1 7 3–22 –19 1
20. Törökszentmiklós 8 8 3–25 –22 0

 

KÖZÉP-CSOPORT
Cegléd–Ferencvárosi TC II 2–1
Dunaújváros PASE–Honvéd FC II 1–1
FC Dabas–Monor 0–0
Hódmezővásárhely–Balassagyarmat 1–2
Iváncsa–Dabas-Gyón 5–0
Kozármisleny–Gerjen 4–0
Mohács–ESMTK 0–0
MTK II–Paks II 1–0
Rákosmenti KSK–Vác 1–2
Szekszárdi UFC–Makói FC 0–4

AZ ÁLLÁS
1. Makó 8 7 1 16–4 +12 21
2. Kozármisleny 8 6 2 21–5 +16 20
3. Dunaújváros 8 5 3 13–6 +7 18
4. Honvéd II 8 5 1 2 15–9 +6 16
5. Balassagyarmat 8 5 1 2 13–9 +4 16
6. Monor 8 4 2 2 11–7 +4 14
7. Paks II 8 4 1 3 15–8 +7 13
8. MTK II 8 4 1 3 14–9 +5 13
9. Hódmezővásárhely 8 4 4 13–14 –1 12
10. FC Dabas 8 3 3 2 17–10 +7 12
11. FTC II 8 3 2 3 12–11 +1 11
12. Szekszárd 8 3 2 3 10–15 –5 11
13. Gerjen 8 3 1 4 10–14 –4 10
14. Cegléd 8 3 5 10–19 –9 9
15. ESMTK 8 2 3 3 12–9 +3 9
16. Vác 8 2 1 5 8–18 –10 7
17. Iváncsa 8 1 2 5 8–12 –4 5
18. FC Dabas-Gyón 8 4 4 5–17 –12 4
19. Rákosmente 8 1 7 8–21 –13 3
20. Mohács 8 1 7 4–18 –14 1

 

NYUGATI CSOPORT
Kelen SC–Veszprém FC 1–3
Andráshida–Komáromi VSE 0–4
Balatonfüred–Kaposvár 1–0
Gárdony–Zalaegerszeg II 2–2
Gyirmót II–Bicske 1–2
Győri ETO II–Érd 1–0
Tatabánya–BVSC-Zugló 0–2
Pápa–Nagykanizsa 1–2
SC Sopron–Mol Fehérvár FC II 2–2

AZ ÁLLÁS
1. BVSC 8 7 1 16–8 +8 21
2. Veszprém 8 6 1 1 13–3 +10 19
3. Győri ETO II 8 5 2 1 15–5 +10 17
4. Mosonmagyaróvár 7 4 2 1 13–5 +8 14
5. Érd 8 4 2 2 14–11 +3 14
6. Komárom 8 3 3 2 15–10 +5 12
7. Balatonfüred 8 3 2 3 15–14 +1 11
8. Gyirmót II 8 3 1 4 17–16 +1 10
9. Pápa 8 3 1 4 11–11 0 10
10. Nagykanizsa 8 3 1 4 13–18 –5 10
11. Tatabánya 8 2 4 2 10–9 +1 10
12. ZTE II 8 2 4 2 12–12 0 10
13. Puskás Akadémia II 7 2 3 2 8–7 +1 9
14. Kelen 8 2 3 3 12–12 0 9
15. Bicske 8 2 3 3 7–11 –4 9
16. Sopron 8 2 2 4 9–12 –3 8
17. Fehérvár II 8 2 2 4 7–14 –7 8
18. Kaposvári Rákóczi 8 1 3 4 5–10 –5 6
19. Gárdony 8 1 2 5 6–13 –7 5
20. Andráshida 8 1 1 6 7–24 –17 4
Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
13 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
21 órája

A DVTK II két góllal győzött a Hatvan vendégeként az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.11.08. 15:40

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54
Ezek is érdekelhetik