A Diósgyőr belealudt Siófokon a meccsbe, és pontot vesztett

FÜZESI BÁLINTFÜZESI BÁLINT
Vágólapra másolva!
2021.08.15. 18:50
null
Szakály Attila és Németh Márió labdabűvölés közben (Fotó: Németh András/Somogyi Hírlap)<br />
A labdarúgó NB II 3. fordulójában a Siófok 1–1-es döntetlent játszott a DVTK-val. A miskolciak már a 3. percben vezetést szereztek Horváth Zoltán révén, de a lelkesen játszó Balaton-partiak a szünet után újítani tudtak, és Cipf Dominik szépségdíjas góljával egyenlítettek.

 

LABDARÚGÓ NB II
3. FORDULÓ

BFC SIÓFOK–DVTK 1–1 (0–1)
Siófok, Városi Stadion, 1600 néző. Vezette: Zám Zsolt (dr. Bede Tamás, Ország Péter)
SIÓFOK:
Szmola – Polényi, Horváth M., Jagodics B., Varga B. – Medgyesi (Nikházi, 58.), Szakály A. (Varjas Z., 58.) – György N. (Cipf, a szünetben), Szakály D. (Tóth Z., 84.), Kiss B. – Elek B. (Horváth P., a szünetben). Vezetőedző: Domján Attila
DVTK: Póser – Eperjesi, Polgár K., Hegedűs J., Bárdos – Oláh B., Kispál (Jurek, a szünetben) – Könyves (Karan, 90.), Molnár G. (Hornyák, 86.), Németh M. – Horváth Z. (Suljic, 58.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző:
Cipf (74.), ill. Horváth Z. (3.)
MESTERMÉRLEG
Domján Attila: – Sajnálom, hogy gyorsan egy szögletet követően hátrányba kerültünk, viszont örömteli, hogy egy ilyen minőségű csapat ellen tudtunk váltani és megszerezni az egy pontot.
Kondás Elemér: – Felhívtam játékosaim figyelmét, hogy ez a meccs nehezebb lesz, mint a Vasas elleni. Igaz, hogy gyorsan vezetést szereztünk, de a sok sérültünk miatt nem tudtam kedvezően cserélni, és bár megvoltak a helyzeteink, azokat azonban nem sikerült értékesítenünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

A papírforma a Kondás Elemér által irányított, a mérkőzés előtt még hibátlan Diósgyőr sikerét jelezte előre a Siófok ellen. Ennek megfelelően is kezdődött a találkozó, hiszen Horváth Zoltán remekül lőtt Bárdos Bence passza után a hálóba – gyorsan ünnepelhetett a szépszámú, mintegy hatszáz vendégdrukker.

Már a vezetés megszerzése után érezhető volt, hogy a vendégek nem kapcsolnak magas sebességfokozatra, ettől függetlenül labdabiztos játékkal igyekeztek dominálni, illetve megakadályozni, hogy a hazaiak kibontakozzanak. Ennek ellenére az első félidő hátralévő részében a Balaton-partiaknak több lehetősége is volt az egyenlítésre, igaz, a túloldalon Szmola Bálint remek védései akadályozták meg a DVTK újabb gólját.

A szünet után a siófoki cserék sokat lendítettek a hazaiak játékán, Kondás Elemér pedig elsősorban Asmir Suljic becserélésétől várta a támadójáték megújítását. A bosnyák támadó beállása után azonnal gólt szerezhetett volna, de csúnyán fölé lőtt, majd Könyves Norbert hibázott nagy helyzetben. Cipf Dominik ellenben nem, a hazai cserecsatár a 74. percben szépségdíjas gólt szerzett, amitől parázzsá vált a mérkőzés.

A hajrában a meccsbe belealvó DVTK igyekezett felpörögni, de már nem igazán tudott, míg a vérszemet kapó siófokiak kontrák után újabb gólokat szerezhettek volna; sőt egy kezezés után büntetőt is reklamáltak. Az utolsó két lövés aztán a miskolciaké volt, előbb Oláh Bálint emelése csattant a lécen, majd Jurek Gábor huszonkét méteres, okosan ellőtt labdája a bal kapufáról pattant ki. Így először veszített pontot a másodosztályban a DVTK, a Siófok pedig újabb döntetlent ért el – igaz, ez a legértékesebb. 1–1

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Nyíregyháza Spartacus3217–3+47
2. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3215–1+47
3. Szolnoki MÁV FC3217–4+37
4. Diósgyőri VTK3214–2+27
5. Kecskeméti TE32110–6+46
6. Dorogi FC3216–5+16
7. Vasas FC3215–4+16
8. ETO FC Győr3123–2+15
9. Szombathelyi Haladás3122–1+15
10. Budafoki MTE31116–3+34
11. Budaörs31116–60 4
12. FC Csákvár3123–4–13
13. Szentlőrinc SE333–30 3
14. BFC Siófok332–20 3
15. Pécsi MFC3212–3–12
16. Békéscsaba 1912 Előre3123–5–21
17. FC Ajka3123–6–31
18. Tiszakécske3123–7–41
19. Soroksár SC3123–8–51
20. III. Kerületi TVE331–9–80

 

A hajrában parázzsá vált a meccs (Fotó: Németh András/Somogyi Hírlap)
A hajrában parázzsá vált a meccs (Fotó: Németh András/Somogyi Hírlap)

 

PERCRŐL PERCRE

Vége a mérkőzésnek, 1–1-s döntetlennel ért véget a találkozó!

90+4. perc: Jurek lőtt 22 méterről kapura laposan, a labda a bal kapufáról pattant ki! Ez volt az utolsó diósgyőri lehetőség.

90+1. perc:
Németh Márió tekert kapura balról egy szabadrúgást, Szmola üggyel-bajjal hárított.

Négy perc a hosszabbítás!

90. perc: Könyves
helyett Karan érkezik a diósgyőrieknél.

89. perc: Hock Zsolt
siófoki csapatorvos a kispadról kapott sárga lapot.

87. perc:
Varjas lőtt 14 méterről kapura, Hegedűs kezéhez hozzáért a labda, de a játékvezető továbbot intett.

86. perc: Molnár Gábor
helyett Hornyák Marcell érkezett a hajrára a DVTK-ban.

85. perc: Polényi
is sárgát kapott Polgárral szembeni szabálytalanság miatt.

85. perc:
Oláh Bálint emelt 22 méterről a felső lécre!

84. perc: Szakály Dénes
le, Tóth Zoltán be – újabb csere a hazaiaknál.

84. perc: Nikházi Márk
kapott sárgát lerántás miatt.

82. perc: Molnár Gábor
kapott sárgát labdaelrúgásért.

81. perc:
újabb gyors hazai kontra futott a pályán, Cipf indította Kiss Balázst, aki visszapasszolt a kiugró cserecsatár elé, Cipf lövését azonban blokkolták!

78. perc:
gyors siófoki kontra során Cipf iramodott meg a középkörből, kiugratta a balján tisztán érkező Kiss Balázst, aki azonban csúnyán fölé tekert!

Cipf Dominik szépségdíjas gólt rúgott (Fotó: Németh András/Somogyi Hírlap)
Cipf Dominik szépségdíjas gólt rúgott (Fotó: Németh András/Somogyi Hírlap)


74. perc: MEGVAN A SIÓFOKI EGYENLÍTÉS! Cipf tolta befelé a labdát jobbról, majd 14 méterről bal lábbal, laposan a hosszú sarokba tekert! 1–1!

71. perc:
Jurek 20 méterről, ballal tüzelt, de Szmola szögletre ütötte a labdát.

69. perc:
újabb ivószünet.

66. perc:
Kiss Balázs iramodott meg a jobb szélen, lefutotta védőjét, majd éles szögből kapura lőtt, Póser szögletre ütötte a labdát.

63. perc:
Horváth Milán veszítette a labdát, Könyves így szabadon kapura vezethette a labdát, de a lövése pillanatában Jagodics becsúszva nagyot blokkolt!

62. perc:
Jagodics próbált felszabadítani, de ez nem sikerült, a labda a frissen beállt Suljic elé került, aki fölé lőtt.

58. perc:
újabb cserék mindkét oldalon. Medgyesi helyett Nikházi Márk, illetve Szakály Attila helyett Varjas Zoltán a pályán a Siófokban. A vendégeknél Horváth Zoltán helyett Suljic folytatja.

50. perc: Kiss Balázs szánta el magát távolról lövésre, Póser elsőre maga elé ütötte a labdát, majd megfogta.

Három csere is volt a szünetben, a hazaiaknál Elek Bence helyett Horváth Péter érkezett, illetve György Nico helyett Cipf Dominik folytatja. A DVTK-ban Kispál Tamás helyére Jurek Gábor érkezett.

46. perc:
elkezdődött a második félidő, a DVTK indította útjára a labdát.

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK! A DVTK egy gyors góllal korán előnybe került, és bár a Balaton-partiaknak több lehetősége is volt, nem sikerült az egyenlítés.

45. perc: két perc a ráadás az első félidő végén.

37. perc:
Elek Bence kapott sárga lapot egy kisebb fault miatt, amit Polgár ellen követett el.

37. perc:
Kiss Balázs és Kispál Tamás csúszott össze a középkör közelében, mindkettejüket ápolni kell. Szerencsére folytatni tudják a játékot.

34. perc:
Németh Márió készítette le a labdát Molnárnak, aki 22 méterről kapura tüzelt, de Szmola biztosan fogta a lövést.

A kép csalóka, nem kerültek padlóra a diósgyőriek (Fotó: Németh András/Somogyi Hírlap)
A kép csalóka, nem kerültek padlóra a diósgyőriek (Fotó: Németh András/Somogyi Hírlap)


28. perc: itt az újabb siófoki lehetőség, Szakály Dénes baloldali szögletére a hosszún Polényi érkezett és futtából, négy méterről nem sokkal lőtt a bal sarok mellé!

27. perc: Szakály Dénes tekert helyből, középről kapura, de Póser szép vetődéssel védett.

27. perc: újraindult a játék.

25. perc:
Ivószünet.

19. perc:
Könyves cselezte be magát balról a 16-oson belülre, beforgatta Jagodicsot, majd éles szögből, az ötös sarkáról kapura lőtt, de Szmola bravúrral, lábbal védett!

15. perc:
Szakály Dénes baloldali szabadrúgása élesen kapura tartott, Póser igencsak "kacska" mozdulattal mentett szögletre.

Közel 600 diósgyőri szurkoló látogatott el Siófokra, megtöltenek egy szektort a miskolciak és első osztályú hangulatot teremtenek.

A vendégtábor (Fotó:Németh András/Somogyi Hírlap)
A vendégtábor (Fotó:Németh András/Somogyi Hírlap)


8. perc:
itt az első siófoki lehetőség, Szakály Dénes jobbról ívelt előre szabadrúgást, a középen érkező Jagodics azonban közelről fölé lőtt.

3. perc: VEZET A DVTK! Németh Márió adott be jobbról szögletet, a labda átszállt a hosszúra, ahol Bárdos érkezett, egyből visszapasszolt és a középen álló Horváth Zoltán senkitől sem zavartatva, 7 méterről a bal alsóba lőtt. 0–1

1. perc: elkezdődött a meccs, a Siófok kezdte a játékot.

Pályán a csapatok: a hazaiak sárga felsőben, fekete nadrágban, míg a miskolciak piros felsőben és nadrágban futballoznak ezen az estén.

Bemelegítés a meccs előtt (Fotó: Németh András/Somogyi Hírlap)
Bemelegítés a meccs előtt (Fotó: Németh András/Somogyi Hírlap)

A Siófok keretében két korábbi diósgyőri játékos van, Polényi Gábor és Nikházi Márk, előbbi kezdőként játszik, utóbbi a cserepadon kezdi a találkozót.

A DVTK 1999 nyarán nyert utoljára Siófokon hát nem ma volt... Sőt, az utolsó öt egymás elleni meccsüket a Siófok nyerte meg pályaválasztóként!

A Balaton partján egész nap rekkenő hőség volt jellemző, azonban mostanra elbújt a nap, de így is fülledt melegben kezdik a játékot a csapatok.

Köszöntjük kedves olvasóikat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy egymással az eddig két döntetlent játszó Siófok a mostanáig hibátlan DVTK-val. A miskolciak támadó szellemű felállásban kezdenek, míg a Balaton-partiak nyilván elsődlegesen a biztonságra törekednek majd.

Legfrissebb hírek

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
7 órája

Gera Dániel: Aki nem tud ellazulni, megfeszülni sem tud

Labdarúgó NB I
8 órája

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
22 órája

Bejelentette új csapata Valdas Dambrauskas érkezését

Minden más foci
23 órája

Vladimir Radenkovics után kapus, védő és támadó is érkezik Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 09:05

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 10:18

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 10:13

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.19. 09:20
Ezek is érdekelhetik