NB II: a rutinos korábbi NB I-es középpályás csapatot váltott

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.24. 11:49
null
Bartha László Kecskemétre igazolt (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kecskeméti TE szerződtette Bartha Lászlót a Pécsi MFC-től – derült ki a két klub közleményéből.

A 34 éves futballista 2020 nyarán több mint tíz év után hagyta el az élvonalbeli Paksi FC-t a Pécs kedvéért. Az FTC-ben nevelkedő Bartha az előző idényben 28 másodosztályú bajnoki találkozón összesen egy gólt szerzett. Az NB II mostani kiírásában az első két fordulóban egyaránt pályára lépett a PMFC színeiben.

„Már nyár elején tudtam róla, hogy a Kecskemét szívesen látna soraiban – idézi a kecskemetite.hu Bartha Lászlót. – Szabó Istvánt jól ismerem, hiszen dolgoztunk együtt Pakson, amikor még Tomiszlav Szivics segítője volt. A következő napok feladata lesz, hogy a társakat is minél jobban megismerjem. Ahogy Pécsen, úgy Kecskeméten is szeretnék odafigyelni arra, hogy jó példa legyek a fiatalabbaknak, akár életmódban, akár a futballhoz való hozzáállásban, hiszen én leszek a rangidős. Ígérgetni nem szeretnék, azon leszek, hogy a pályán a lehető legnagyobb segítségére legyek a csapatnak, nekem akkor tiszta a lelkiismeretem, ha tudom, hogy mindent kiadtam magamból. Kecskemétről elsőre az atmoszféra és a hangulat ugrik be számomra, a Fradival és a Pakssal is játszottam itt, szívesen emlékszem vissza arra az energiára, ami a meccseket körülvette.”

Az NB II-ben öt forduló után a Kecskemét a harmadik, a Pécs a 11. helyen áll a tabellán.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Bartha László (PMFC), Belényesi Csaba, Rjasko Mihajlo (utóbbi ukrán-magyar, mindkettő Dorog), Buna Gábor, Lukács Dániel (mindkettő Bp. Honvéd), Hadaró Valentin, Szabó Alex (mindkettő Kaposvár), Kersák Roland, Marsa Levente (mindkettő FC Dabas), Madarász Bence (Iváncsa), Nagy Krisztián (DEAC), Szalai Dániel (Vasas – kölcsönbe), Szuhodovszki Soma (MTK – kölcsönbe), Tóth Barna (Ajka), Varga Bence (MTK – kölcsönbe), Szalai József (Vasas – kölcsönbe)
Távozók: Asztalos Dávid (Jászberény), Marius Constantinescu (román-magyar, ?), Gábor Lukács József (?), Jakab Dávid (?), Károly Bálint (Pécs), Koszó Balázs (?), Lékai Soma (Kozármisleny), Ludasi Martin (Kiskunfélegyháza), Mészáros Dávid (Hajdúszoboszló), Nagy István (Bölcske), Popgeorgiev Pantelisz (Makó), Puskás Gábor Sándor (Békéscsaba)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Bukrán Erik (DVTK), Bíró Bence (MTK – kölcsönbe), Dávid Zoltán (Kazincbarcika), Hursán György (Békéscsaba), Károly Bálint (Kecskemét), Marques-Airosa Patrik (Budaörs), Svedjuk Alex (ukrán-magyar, Nyíregyháza), Kövesdi Péter (Mol Fehérvár FC)
Távozók:
Bajner Bálint
(?), Bartha László (KTE), Batizi-Pócsi Balázs (Budaörs), Hermány Bence (?), Gajág Gergő (Kozármisleny), Németh Márk (Szentlőrinc), Óvári Zsolt (ETO FC Győr)


Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
11 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
14 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
Tegnap, 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15
Ezek is érdekelhetik