NB III: fél év után távozik a Pápa vezetőedzője

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 17:35
null
Takács Gábor távozik a Pápától (Fotó: Perutz FC)
Nem hosszabbítja meg Takács Gábor vezetőedző június 30-án lejáró szerződését a labdarúgó NB III-ban szereplő Pápai Perutz FC – számolt be a hírről a klub közösségi oldala.

Takács Gábor januárban vette át a Pápai Perutz FC irányítását. Az együttes a 14. helyen zárta az NB III Nyugati csoportját. A klub vezetősége úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a tréner nyáron lejáró szerződését.

„Szeretném megköszönni a vezetőségnek, hogy télen rám gondoltak és bíztak bennem, a városnak, a játékosoknak, a stábomnak, a szurkolóknak és mindenkinek, aki hozzásegített ahhoz, hogy bennmaradjunk. Nagyon nehéz, stresszes hetek vannak mögöttem, most szeretnék egy kicsit pihenni, és bízom benne, hogy meg fog találni egy új kihívás. Edzőként sokat tanultam az itt töltött hónapok alatt, sok sikert kívánok a csapatnak és a játékosoknak is” – nyilatkozta a Pápát 17 bajnoki mérkőzésen irányító tréner, akinek mérlege hét győzelem, négy döntetlen és hat vereség ezeken a találkozókon.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
10 órája

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, a Gyirmót tíz forduló után is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 18:15

Külföldi befektető érkezett a Szombathelyi Haladáshoz – íme, a részletek!

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 13:36

NB III: rangadót nyert a Nagykanizsa a Ferencváros II ellen, sima gyirmóti siker Veszprémben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 19:04

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 09:00
Ezek is érdekelhetik