NB III: ez a négy csapat szerzett jogot az indulásra

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.06.12. 21:12
null
A gerjeniek öröme (Fotó: Mártonfai Dénes/Tolnai Népújság)
A megyei bajnokok osztályozóján a Tolna megyei Gerjeni SK, a Győr-Moson-Sopron megyei ETO Akadémia, a Békés megyei Békéscsaba II és a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmi FC szerzett jogot az NB III-as szereplésre.

A húsz megyei bajnok közül 15 kapott NB III-as licencet, ebből 14 vállalta az indulást, így sorsolás után hat együttes osztályozó nélkül feljutott. A Makó FC (Csongrád megye), a Hajdúszoboszló (Hajdú-Bihar megye), a Mohács (Baranya megye), a Törökszentmiklós (Jász-Nagykun-Szolnok megye), a Tarr Andráshida (Zala megye) és a Kelen SC (Budapest) szintén a harmadosztályban kezdi meg a következő idényt.

MEGYEI FUTBALL
RÁJÁTSZÁS AZ NB III-BA JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
Gerjeni SK–Lőrinci VSC 1–1
Az NB III-ba jutott: a Gerjeni SK, 2–1-gyel
Hidasnémeti–ETO Akadémia 0–5
Az NB III-ba jutott: az ETO Akadémia, 10–0-val
Békéscsaba II–Tarpa 2–1
Az NB III-ba jutott: a Békéscsaba II, 5–1-gyel
Jánoshalmi FC–Balatonlelle 1–0
Az NB III-ba jutott: a Jánoshalmi FC, 2–0-val

 

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 15:41

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:50

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 16:25

NB III, DÉLNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, DÉLKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB I-es gólkirállyal pótolja Remili Mohamedet az NB III-as csapat

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 14:36
Ezek is érdekelhetik