NB II: Zalaegerszegről igazolt védőt a Budafok

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.05. 15:00
null
Szalai Dániel újra az NB II-ben bizonyíthat (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 2020–2021-es kiírásából utolsó helyen kieső Budafok megszerezte Szalai Dániel játékjogát, aki a Zalaegerszeget elhagyva csatlakozik a budafokiakhoz – jelentette be a klub hivatalos oldala.

A 24 éves jobbhátvéd, Szalai Dániel 2020 nyarán érkezett Zalaegerszegre, ahol az elmúlt idény során 13 alkalommal lépett pályára az első csapatban. Szalai ez idő alatt egy alkalommal volt eredményes, gólját épp a Budafok ellen szerezte, 2020 októberében.

„Már ellenfélként is szimpatikus volt számomra a BMTE, hiszen jól látszik, hogy a klub építkezik, és évről-évre fejlődni akar – mondta Szalai Dániel, aki korábban már szerepelt az NB II-ben. – A vezetők meggyőző terveket és lehetőségeket vázoltak fel, nagyon várom, hogy elkezdődjön a közös munka. Sok mérkőzést játszottam az NB II-ben, tudom, hogy nem lesz könnyű feladatunk, de bízom abban, hogy jó csapatunk lesz, és eredményesen fogunk szerepelni.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: Huszti András (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők: Szabó Bence (NK Nafta – Szlovénia)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Szépe János (lejárt a szerződése), Vass Patrik (lejárt a szerződése), Szalai Dániel (Budafok)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Artem Favorov (ukrán, Puskás Akadémia)?, Szánthó Regő (Ferencváros)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Futács Márkó (lejár a szerződése), Sandro Semedo (portugál, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
22 órája

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35
Ezek is érdekelhetik