NB II: öt új labdarúgót igazolt a Kecskemét

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 16:12
null
Belényesi Csaba az előző idényben a Dorog mellett a DEAC-ban futballozott (Fotó: Dömötör Csaba)
Varga Bence, Kersák Roland, Belényesi Csaba, Szabó Alex és Marsa Levente a minden bizonnyal a labdarúgó NB II-ben induló Kecskeméti TE együttesében folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

 

Az NB II-es rutinnal rendelkező 25 éves kapus, Varga Bence az MTK-tól érkezett, de az előző idényben a Szeged-Csanád Grosics Akadémia NB II-es csapatának kapuját védte kölcsönben.

Rajta kívül még egy kapus jött, a 23 esztendős Kersák Roland, aki attól az FC Dabastól igazolt a klubhoz, ahol alapember volt, 37 mérkőzésen védve a legkevesebb gólt (29) kapta a bajnokságban.

A 23 esztendős saját nevelésű középpályás, Marsa Levente szintén nem ismeretlen Szabó István vezetőedző számára, hiszen Dabason vele is együtt dolgozott legutóbb.

A 27 éves Belényesi Csaba a Dorogi FC-től érkezett a védelembe, az előző kiírásban a Dorog mellett a DEAC-ban is játszott.

Az ötödik új szerzemény, a 22 esztendős középhátvéd, Szabó Alex, aki Kaposvárról érkezett, és korábban az NB I-ben is szerepelt a somogyiak színeiben.

A Kecskeméti TE a három NB III-as csoport második helyezettjei közül a legtöbb ponttal zárt (80), így minden bizonnyal az NB II-ben indul, mivel az őt megelőző Iváncsa nem kért NB II-es licencet.

Legfrissebb hírek

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
10 órája

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik