NB II: Kaposvárról védő, Ajkáról támadó érkezett a Kecskeméthez

Vágólapra másolva!
2021.06.23. 07:02
null
Hadaró Valentin (jobbra) a Kecskemétnél folytatja (Fotó: Lang Róbert/Somogyi Hírlap)
A balhátvéd Hadaró Valentin, illetve a támadó Tóth Barna a labdarúgó NB II újoncánál, a Kecskemétnél folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

 

A 26 esztendős Hadaró Valentin Felcsúton kezdett el futballozni, majd a kaposvári utánpótlásba került, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat. A 2013–2014-es idényben az NB I-ben mutatkozhatott be a felnőttek között, három mérkőzés jutott neki a Rákóczi színeiben. A következő bajnokságban már alapember volt az NB II-ben, majd a kizárás után is hűséges maradt a Kaposvárhoz, a megye I-ben 24 találkozón 13 gólt jegyzett, illetve betalált az osztályozón is, amivel feljutáshoz segítette csapatát. Az NB III-ban és ismét az NB II-ben szintúgy fontos játékosnak számított, majd a 2019–20-as kiírásban – ismét az NB I-ben – 16 meccsen játszott. Az előző idényben a másodosztályban 25 mérkőzésen egy gólt szerzett a Kaposvár színeiben.

Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, hogy elhagyom Kaposvárt, ezért is vártam ki az utolsó pillanatig – mondta Hadaró Valentin a klubhonlapon. – A pályafutásom 99 százalékát Kaposváron töltöttem, 14 éves korom óta ott futballoztam, mindig az otthonomnak fogom tekinteni a várost. Sajnos meg kellett hoznom ezt a döntést, de nagyon remélem, hogy jól döntöttem. Más lehetőségeim is voltak, de a megérzésemre hallgattam, mert tetszettek a hosszabb távú tervek Kecskeméten.”

A másik új szerzemény a kecskemétieknél a 198 centiméter magas Tóth Barna. A szintén 26 éves támadó a Honvéd színeiben mutatkozott be az NB III-ban, majd játszott az NB II-ben Vácon, Siófokon és Monoron is. A Pest megyeieknél 37 meccsen 14-szer talált be a másodosztályban, majd a 2019–2020-as kiírásban a Nyíregyháza és a Haladás színeiben 19 mérkőzésen 5 találatot jegyzett. A 2020–2021-es bajnokságot Szombathelyen kezdte, majd Ajkán fejezte be, ebben az idényben 33 mérkőzésen 8 gólig jutott.

„A Kecskemét az utóbbi években már többször is megkeresett, de most, az NB II-es tagság kivívásával érkezett el az idő arra, hogy egymás tenyerébe csapjunk – ecsetelte Tóth Barna a klubhonlapon. – Szép tervekkel rendelkező klubhoz érkeztem, nagy lehetőséget látok benne. A célom az, hogy stabil játékosként egyénileg és csapatként is sikereket érhessek el. Minél többet szeretnék játszani, ami remélhetőleg gólokban is megmutatkozik majd. Ami a klubot illeti, idén stabil középcsapattá szeretnénk válni, amire aztán a jövőben tudunk építeni.”

Legfrissebb hírek

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
31 perce

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
1 órája

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
14 órája

Bognár György a játékvezetésről: 20 ítéletből 19 rossz volt

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 20:58

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Nagy küzdelemben játszott döntetlent Kecskeméten a Paks

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:27

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50
Ezek is érdekelhetik