NB I: Madarász Márk az élvonalban folytathatja

Vágólapra másolva!
2021.06.17. 09:02
null
A csákvári házi gólkirály, Madarász Márk az NB I-ben folytatja (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
Az élvonalbeli Mezőkövesd labdarúgócsapatában szerepelhet a következő idényben a legutóbb a PAFC kölcsönjátékosaként az NB II-es Csákvárban futballozó Madarász Márk – számolt be róla a csákváriak honlapja.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az élvonalba feljutó Gyirmót FC Győr a közelmúltban szerette volna hazacsábítani a győri illetőségű Madarász Márkot, mostanra azonban kiderült, hogy a 25 éves középpályás Mezőkövesden folytatja pályafutását

Madarászt már a téli átigazolási időszakban is nagyon szerette volna megszerezni a Mezőkövesd, most pedig teljesült Pintér Attila vezetőedző kívánsága, hiszen a csákvári házi gólkirály (aki 14 gólt szerzett az előző idényben az NB II-ben) aláírt a borsodiakhoz.

Madarász Márk 2017 nyarán Gyirmótról a Puskás Akadémiához került, majd 2018-tól kölcsönben szerepelt a ZTE-ben, az ETO-ban, míg az előző két idényben Csákváron.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Cseke Benjámin (MTK Budapest), Madarász Márk (Puskás Akadémia, legutóbb Csákvár, kölcsönben)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Jagodics Márk (Budafoki MTE)?, Kotula Máté (Szolnoki MÁV FC)?, Torvund Alexander (Szentlőrinc), Varjas Zoltán (BFC Siófok)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Eperjesi Gábor (Diósgyőri VTK), Guzmics Richárd(áprilisban szerződést bontottak vele), Szappanos Péter (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
22 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
23 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik