NB II: „Tudom, hogy elég nagy kárt okoztunk a Vasasnak, de a futball ilyen”

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 07:04
A labdarúgó NB II 37. fordulójában a 8. helyezett Nyíregyháza Spartacus 2–0-ra megverte a feljutásra és bajnoki címre hajtó Vasast, a fővárosiaknak így már nincs saját kezükben a sorsuk. A találkozó után a vezetőedzők értékeltek az NSO Tv kamerája előtt, illetve az első gól szerzőjével, Gresó Mátyással is beszélgettünk.

A Vasas vezetőedzője, Schindler Szabolcs nagyon csalódott volt a találkozó után.

„Az első félidőben nem találtuk a ritmust. Sokat volt nálunk a labda, de nem tudtunk úgy dominálni, ahogy szerettünk volna, az ellenfélnek talán egy lehetősége volt, azt ki is használta. A második játékrészben próbáltunk ritmust váltani, ami azért nagy részben sikerült is. Rengeteg kimaradt helyzetünk volt, az ellenfél pedig ismét kontrából szerzett gólt, amivel eldöntötte a mérkőzést.”

Az NSO Tv kérdésére válaszolva azt is elmondta: az öltözőben felhívta játékosai figyelmét arra, hogy mindenki saját magában keresse először a hibát. Videónkban arról is beszél, hogy már egyáltalán nem a saját kezükben van a sorsuk.

A nyíregyháziak trénere, Huszák Géza szerint erre a napra mindenki emlékezni fog.

„Ma játszottak utoljára Nyíregyházán ebben a stadionban bajnoki mérkőzést. Remélem, akárhogy alakul a jövő, lesz egy szép stadionunk, amiben hasonló sikereket érünk el.”

Videónkban arra is kitér: tudja, hogy nagy kárt okoztak a feljutásért harcoló Vasasnak.

Az első gólt szerző Gresó Mátyás is tisztában van ezzel.

„Sportemberek vagyunk, így mindig úgy megyünk ki a pályára, hogy győzni szeretnénk. Ez ma is így volt. Nem azt nézzük, hogy az ellenfél hova vágyik, mi is vágyunk valahova. Kimentünk, megnyertük a meccset, és örülünk.”

Az NSO Tv videójában arra is kitér: miért várja a következő évadban a Diósgyőr elleni rangadókat.

A NYÍREGYHÁZI SZURKOLÓK ELBÚCSÚZTAK A STADIONTÓL

LABDARÚGÓ NB II
37. FORDULÓ
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–VASAS FC
2–0 (1–0)
Nyíregyháza, 600 néző. Vezette: Farkas Ádám (Szert Balázs, Szalai Balázs)
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Végső, Papucsek, Jánvári – Csilus Á. (Svedjuk, 58.), Márkus, Farkas A., Paku, Szabó B. (Herczku, 82.) – Gresó (Hamed, 58., Papp M. –, 90+3.), Zamostny (Hornyák, 82.). Megbízott edző: Huszák Géza
VASAS: Rados – Szivacski, Otigba, Szilágyi Z., Silye – Hidi M. – Viczián, Pátkai – Radó (Vernes, 68.), Balajti (Pekár, 59.), Szatmári L. (Birtalan, 59.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Gresó (1–0) a 31., Hamed (2–0) a 85. percben

Legfrissebb hírek

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 21:18

A vezetőedző és a szakmai igazgató is elhagyja az NB II-től búcsúzó Gyirmótot – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.29. 13:27

Kovácsréti Márk: Senkinek sem kívánom azt a fájdalmat, amit a sérülésem után átéltem

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 12:33

Feszült meccsel ért véget az NB I idénye, Nyíregyházán is folytatta döntetlensorozatát a ZTE

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 16:08

Nagy Dominik: Szabó István nélkül nincs bennmaradás...

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 10:21

Szabó István: Ez a három pont az életünket jelentheti

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 08:43

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Eppel tizenegyesgólja döntött, a Szpari megnyerte a keleti rangadót a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 21:59
Ezek is érdekelhetik