NB III: kórházban a volt szövetségi kapitány, elmarad a bajnoki

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2021.03.13. 18:09
null
Csank János is elkapta a fertőzést (Fotó: Nemzeti Sport)
Elmarad a vasárnapra kiírt Vác–Hódmezővásárhely mérkőzés az NB III Közép csoportjában, miután – Belák Gyula váci ügyvezető elmondása szerint – a csapat több játékosa is koronavírusos, sőt a korábbi szövetségi kapitány, Csank János szakmai igazgató is, akit csütörtök óta a váci kórházban ápolnak.

 

A sportvezető lapunknak elmondta, a Vácot 1994-ben vezetőedzőként NB I-es bajnoki címre vezető, immár 74 éves szakember állapota stabil. A váciak még csütörtökön kezdeményezték a mérkőzés elhalasztását.

Horváth Zoltán, a hódmezővásárhelyi klub elnöke lapunknak megerősítette, csütörtökön még csak egy-két játékos megbetegedéséről tudtak, ezért azon az állásponton voltak, hogy le kell játszani a mérkőzést, de miután értesültek a többi esetről, illetve Csank János kórházba kerüléséről, evidensnek érezték, hogy el kell halasztani a mérkőzést. Már csak azért is, mert ők is voltak hasonló helyzetben ebben a bajnoki idényben, amikor csaknem tíz játékosuknak lett pozitív koronavírustesztje.

Szombat este a Magyar Labdarúgó-szövetség hírlevelében jelezte, a találkozót március 24-én, 15 órai kezdettel pótolják.

 

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 12:36

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34

NB III: az ollózós gól sem segített, hatot kapott Győrben az Újpest

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 23:02

NB III: hihetetlen gól bedobásból, pedig sportszerűségnek indult – videó

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 14:39

NB III: Szolnoki Roland féléves kihagyás után visszatért a Puskás Akadémiába

Labdarúgó NB II
2025.08.06. 21:08
Ezek is érdekelhetik