Bár felállt a Csákvár, a hajrában kiharcolta a győzelmet a Vasas

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2021.01.31. 12:50
null
Pátkai (pirosban) előbb összehozott egy tizenegyest a Csákvárnak, majd a hajrában győztes gólt szerzett (Fotó: Kricskovics Antal)<br />
A feljutásra pályázó angyalföldiek remekül kezdték a találkozót, ám mikor egy kicsit is kiengedtek, élt a lehetőséggel a Csákvár. A piros-kékek erejét bizonyítja azonban, hogy amikor &quot;égett&quot; a ház, képesek voltak ismét rátenni egy lapáttal és megérdemelten nyerték meg a találkozót a labdarúgó NB II 22. fordulójában.


LABDARÚGÓ NB II
22. FORDULÓ

AQVITAL FC CSÁKVÁR–VASAS FC 2–3 (1–2)
Csákvár,
Tersztyánszky Ödön Sportközpont, zárt kapuk mögött.Vezette: Rúsz Márton (Kis Zoltán, Mohos Milán)
CSÁKVÁR: Markek – Major G., Vaskó, Posztobányi, László N. (Koch, 80.) – Mészáros D. (Nándori, 80.), Madarász – Kocsis B. (Albert I., 69.), Kártik (Mim, 13.), Sejben (Baracskai, 69.) – Daru. Vezetőedző: Visinka Ede
VASAS: Jova – Terbe (Szivacski, 80.), Viczián, Szilágyi Z., Silye – Hidi M., Pátkai, Kovács M. (Balajti, 70.) – Pekár (Hinora, 65.), Feczesin, Radó. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Daru (33. – 11-esből), Madarász (54.), ill. Radó (12.), Silye (17.), Pátkai (86.)

MESTERMÉRLEG

Visinka Ede:– Kétólos hátrányból jöttünk vissza a mezőny egyik legjobb csapata ellen, mi több, kettő-kettőnél nekünk volt ziccerünk, mégsem szereztünk pontot. Sajnálom a fiúkat, mindent elkövettek a pontszerzés érdekében, de el kell ismernem, nem érdemtelen a Vasas győzelme.

Schindler Szabolcs:– A legfontosabb a három pont megszerzése volt. Rossz pályán, sárdagasztós meccsen, hektikus találkozót vívtunk. Nagyon jól kezdtünk, de amint kiengedtünk egy kicsit, a Csákvár azonnal talpra állt. Három gólunk mellett rúgtunk három kapufát is, azt hiszem megérdemelten nyertünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

A Vasas nagy lendülettel kezdte a találkozót, azonnal kapujához szegezte a megilletődöttnek tűnő hazaiakat. Gólt mégis akkor tudott szerezni, mikor a sérült – és később le is cserélt – Kártik Bálint miatt vendéglátója éppen létszámhátrányban volt. Remek bal oldali akció végén Radó András legszebb napjait idézően érkezett a rövidre és kíméletlenül a hálóba kotorta Silye beadását. A kényszerű csere és a hátrány még inkább megfogta a Csákvárt, s az első gólból előkészítőként részét kivevő Silye Erikbüntetett is érte. Csaknem fél órának kellett eltelnie, mire rendezte sorait az Aqvital, s még ha tizenegyesből is, de megérdemelten szépített. Ettől kezdve lett igazán élvezetes a meccs, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de a szünetig már nem változott az állás.

A térfélcserét követően a hazaiak óriási energiát mozgósítottak az egyenlítés érdekében, s ezt Madarász Márk parádés szabadrúgásgóljával el is érték. Sőt, néhány perccel később csak Jova Leventén múlott, hogy nem szerezte meg a vezetést az Aqvital. A hajrában aztán a Vasas nagy nyomás alá helyezte a hazaiak kapuját. Sorozatban alakította ki a helyzeteket – rúgott három kapufát is –, és egy lecsorgó labdából Pátkai Máté révén begyötörte a három pontot érő találatot.


22. FORDULÓ
Január 31.
Nyíregyháza Spartacus–Soroksár 0–0
Békéscsaba 1912 Előre–FC Ajka 0–3
Aqvital FC Csákvár–Vasas FC 2–3
Szentlőrinc–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2–1
Budaörs–Szolnoki MÁV FC 0–0
Dorogi FC–Debreceni EAC 2–1
Kazincbarcika SC–Kaposvári Rákóczi FC 0–0
Szombathelyi Haladás–Gyirmót FC Győr 1–3
Debreceni VSC–BFC Siófok 2–1
ETO FC Győr–Pécsi MFC 2–1

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC22156152–17+3551
2. Vasas FC22126438–25+1342
3. Budaörs22131839–25+1440
4. Pécsi MFC22117429–13+1640
5. Gyirmót FC Győr22122828–21 +738
6. Szombathelyi Haladás2296731–23 +833
7. Soroksár SC2296731–24 +733
8. Szolnoki MÁV FC2289521–20 +133
9. ETO FC Győr2295835–26 +932
10. Nyíregyháza Spartacus2286819–20 –130
11. Békéscsaba 1912 Előre2286826–32 –630
12. FC Ajka22921137–33 +429
13. Szentlőrinc22831121–34–1327
14. BFC Siófok22821230–36 –626
15. Kaposvári Rákóczi FC2268823–31 –826
16. Szeged-Csanád Grosics Akadémia22741120–34–1425
17. Kazincbarcika SC22651117–30–1323
18. Dorogi FC22651120–35–1523
19. FC Csákvár22471133–46–1319
20. Debreceni EAC2241818–43–2512

 

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Vége a találkozónak, a Vasas nagy küzdelemben, a hajrában csikarta ki a győzelmet. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90. perc: Három perc lesz a hosszabbítás.

86. perc:Gyors jobb oldali beadás után nem tudtak menteni a csákvári védők, a lecsorgó labdát pedig az érkező Pátkai Máté 8 méterről a bal alsó sarokba lőtte, 2–3.

84. perc: Balajti kapott sárga lapot miután lerántotta az őt kicselező Posztobányit.

80. perc: Cseredömping: a Csákvánál Mészáros és László le, Koch és Nándori be, a Vasasnál Terbét Szivacski váltja

77. perc:Feczesin a bal oldali ötös sarkáról a hosszú kapufát találta el, majd a kipattanóra Markek már rávetődött.

76. perc: Szorongat a Vasas: Radó beadásszerű jobb lábas emelését Markek a léc alól tolta szögletre.

74. perc: Feczesin készítette le lövésre a labdát Balajtinak, aki 15 méterről eltekerte a bal sarok irányába, Markek nagyot nyújtózkodva vetődve mentett.

72. perc:Vaskó 16 méteres lövése alig kerülte el a bal alsó sarkot.

71. perc:Silye buktatta Mimet a felezővonalnál, sárga.

70. perc: Vasas-csere: Kovács Milánt Balajti Ádám váltja.

69. perc: Kettős csere a Csákvárnál: Sejben helyére Baracskai, míg Kocsis helyére Albert érkezett.

65. perc: Cserél a Vasas: Pekár le, Hinora be.

 

A télen igazolt Vaskó (28) és Feczesin fejpárbaja a csákvári kapu előtt (Fotó: Kricskovics Antal)
A télen igazolt Vaskó (28) és Feczesin fejpárbaja a csákvári kapu előtt (Fotó: Kricskovics Antal)

61. perc: Ezt megúszta a Vasas! Mim lefutotta Szilágyit a jobbösszekötő helyén, az ötös sarkánál csinált egy visszacselt, elfektetve ezzel a bevetődő védőt, lövését azonban Jova bravúrral hárította.

59. perc: Terbe emelt a tizenhatos jobb sarkáról középre, Pátkai megcsúsztatta, Markek nagy bravúrral szögletre mentett.

5

4. perc: Madarász Márk jobb lábas szabadrúgásával lepókhálózta a a jobb felső sarkot, 2–2.

54. perc: Feczesin tarolta le László Noelt a Vasas kapujától 25 méterre. A reklamáló Pátkai Máté sárga lapot kapott.

49. perc: Radó jobb oldali szabadrúgását Feczesin csúsztatta meg középen, a labda a felső léc tetején landolt.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

45+1. perc: Rúsz Márton lefújta az első félidőt.

45. perc: Egy perc lesz a hosszabbítás.

42. perc:Mim 16 méteres lövése szinte leborotválta a bal kapufát.

41. perc:Radó rántotta le a róla leforduló Mimet, jogos a sárga.

 

Daru Bencét (9) köszöntik a társak a csákváriak büntetőből lőtt szépítő gólja után (Fotó: Kricskovics Antal)
Daru Bencét (9) köszöntik a társak a csákváriak büntetőből lőtt szépítő gólja után (Fotó: Kricskovics Antal)

 

33. perc: Pátkai lerántotta Darut a tizenegyes pontnál, a játékvezető pedig azonnal a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest a sértett magabiztosan bombázta a hálóba, 1–2.

29. perc: Óriási tűzijáték a Vasas kapuja előtt, a hazaiak háromszor is lőhettek az ötösről, de mindig volt egy bevetődő védő, akiben elakadt a labda, mely végül szögletre pattant.

24. perc: A kényszerű csere, valamint a két gyors gól szemmel láthatóan megfogta a Csákvárt. Feczesin a tizenegyes pontról, félfordulatból leadott lövését védte Markek.

17. perc: Silye szerzett labdát a felezővonalnál Kocsissal szemben, Pátkaihoz játszott, aki azonnal indította is a balösszekötő helyén beinduló védőt.Silye a tizenhatoson belülre érve remek mozdulattal pörgette át a labdát a kivetődő Markeken, mely a kapu közepében ért talajt, 0–2.

13. perc: Cserélt a Csákvár, a megsérült Kártikot Mim Gergely váltotta.

12. perc: Amíg emberhátrányban volt a Csákvár, megszerezte a vezetést a Vasas: Silye robogott el a bal oldalon, remekül lőtte középre a labdát, a röviden érkezett Radó és bevetődve a hálóba kotorta, 0–1.

8. perc: Egy akció két fault, Daru lefordult őrzőjéről a Vasas térfelének közepén, mikor Szilágyi az indítás pillanatában akasztotta. Kártik lépett volna ki a labdával, ám őt Viczián buktatta. Ez utóbbi miatt Kártikot az oldalvonal mellett kell ápolni.

5. perc: Terbe jobbról élesen belőtt labdája szinte súrolta Feczesin homlokát a rövid saroknál.

 

A piros mezes Pekár rögtön a meccs elején eltalálta a kapufát (Fotó: Kricskovics Antal)
A piros mezes Pekár rögtön a meccs elején eltalálta a kapufát (Fotó: Kricskovics Antal)

 

2. perc: Pekár ugrott ki remekül a jobbösszekötő helyén, 10 méterről, éles szögből megcélozta a hosszú sarkot, lövését a jobb kapufa hárította.


1. perc: Elkezdődött a találkozó, a hazaiak tiszta sárgában, a vendégek piros-kékben kezdik a meccset.

 

Vírusidőszakos
Vírusidőszakos "kézfogás" a kezdés előtt a két csapatkapitány, Vaskó és Feczesin, valamint Rúsz játékvezető részvételével (Fotó: Kricskovics Antal)

 

Szombaton éjszaka kiszakadt "dunna" a Vál-völgyében, hótakaróval borítva be a csákvári pályást (is). A hazai klub pályamunkásai a kora reggeli órától kezdve – szigorúan csak kézi erővel – mindent elkövettek annak érdekében, hogy mérkőzésre alkalmas állapotba hozzák a játékteret. Hó ugyan már nincs a pályán, de rendkívül mély talaj várja a csapatokat.

Bár majd másfél hónapos szünet után lépnek pályára a csapatok, mindkét gárdában akadnak olyan játékosok, akik nem épültek fel sérülésükből. A hazaiaknál Tányéros Ádám és Baranyai Ádám még nincs száz százalékos állapotban, míg az éppen Angyalföldről kölcsön kapott Csató Martin a szerződés értelmében kénytelen kihagyni a mai meccset. A Vasasnál Otigba Kenneth, Vernes Richárd, Iván Rados, Kleisz Márk, Birtalan Botond és Kilyén Szabolcs bajlódik ilyen-olyan sérüléssel és végez egyelőre könnyített munkát.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Lássuk, mire megy a télen megerősített Csákvár a feljutást megcélzó Vasas ellen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik