NB II: Békéscsabáról Kaposvárra kerül kölcsönbe az MTK játékosa

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.11. 13:20
null
Bidzilya Anton a Kaposvárban folytatja (Fotó: rakoczifc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kaposvári Rákóczi féléves kölcsönszerződést kötött az MTK labdarúgójával, Bidzilya Antonnal, aki legutóbb Békéscsabán futballozott, szintén kölcsönben – számolt be róla a somogyiak honlapja.


Az ungvári születésű 20 esztendős középpályás Tarpán, Debrecenben, majd az MTK együttesében nevelkedett. Bidzilya Anton több alkalommal kapott lehetőséget az MTK felnőttcsapatában, így NB I-es tapasztalattal is rendelkezik. A fiatal labdarúgó két mérkőzésen lépett pályára az első osztályban, míg a másodosztályban sokkal több lehetőséget kapott.

Az elmúlt másfél évet az NB II-es Békéscsaba 1912 Előre csapatánál töltötte kölcsönben, ahol a 2019–2020-as bajnoki idényben az együttes meghatározó tagja volt. A jelenleg is zajló kiírásban már jóval kevesebb szerephez jutott, mindössze három bajnokin futballozott.

Minél többet szeretnék játszani, ezért is választottam a Kaposvárt, valamit azért, mert tetszik a csapat stílusa, s azt éreztem, hogy itt szükség van rám – mondta a klubhonlapon Bidzilya Anton. – Szeretném segíteni abban a klubot, hogy minél előrébb végezzen a tabellán. Ez az együttes sokkal többre hivatott, mint amit a jelenlegi helyezése mutat.”

Legfrissebb hírek

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
1 órája

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
3 órája

Tiszakécskén áll össze a Barcikát az NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

Labdarúgó NB II
4 órája

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
7 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
20 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

Bódi Ádám a Tiszakécskéről: Olyan focit játszunk majd, amiért érdemes lesz meccsre járni

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:49

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:56
Ezek is érdekelhetik