NB II: a Lokitól és a Kisvárdától kapott kölcsön játékosokat a DEAC

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.18. 21:14
null
Zöldesi Illés a DEAC-ban futballozik a tavasszal (Fotó: Török Attila)
Zöldesi Illés mellett Bényei Balázs, Kenderesi Dávid, Kundrák Norbert, Sármány Kristóf és Sárosi Norbert is a labdarúgó NB II-ben sereghajtó DEAC-ban játszik kölcsönben a tavasszal.


A kisvárdai Zöldesi Illés a Kisvárda kölcsönjátékosaként ősszel a DVSC-ben futballozott, de a szezon második felében már kevesebb játéklehetőséghez jutott. A sereghajtó Debreceni EAC viszont igényt tartott a szolgálataira, így a 22 éves kapus a következő fél évben a DEAC színeiben szerepel majd, miután a Kisvárda felbontotta a kölcsönszerződést a Lokival – számolt be róla a szabolcsiak honlapja.

Arról pedig a DVSC honlapja adott hírt, hogy a DEAC a Lokitól is több játékost kapott kölcsön a tavaszra, mégpedig olyan labdarúgókat, akik a DVSC-ben kevesebb lehetőséget kaptak. A megállapodás értelmében Bényei Balázs, Kenderesi Dávid, Kundrák Norbert, Sármány Kristóf és Sárosi Norbert is az egyetemistáknál fog szerepelni.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI EAC-NÁL
Érkezők: Bényei Balázs, Kenderesi Dávid, Kundrák Norbert, Sármány Kristóf, Sárosi Norbert (mindannyian DVSC – kölcsönbe), Sidibe Ibrahima (szabadon igazolhatóként), Zöldesi Illés (Kisvárda – kölcsönbe)
Távozók: Belényesi Csaba (Dorog)

Legfrissebb hírek

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:33

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt; információink szerint ők kerültek szóba eddig

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:53

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:51

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 07:40

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 11:03
Ezek is érdekelhetik