NB II: a Csákvár szerződést bontott a korábbi NB I-es védővel

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.06. 12:27
null
Marko Vukaszovics (jobbra) távozott Csákvárról (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A labdarúgó NB II-ben szereplő FC Csákvár a hivatalos honlapján bejelentette, közös megegyezéssel szerződést bontott Marko Vukaszoviccsal.

 

A 30 esztendős védő 2020 júliusában igazolt a Csákvárhoz, amelynek színeiben a mostani idényben 17 NB II-es és két Magyar Kupa-találkozón játszott.

A magyar felmenőkkel, illetve papírokkal rendelkező montenegrói védő 2013 nyarán érkezett Magyarországra, előbb a Kecskemétet, majd a Vasast erősítette, aztán 2018-ban, a Vojvodinánál töltött két esztendő után az ETO FC Győr játékosa lett, amelytől 2019 novemberében távozott.

A Fejér megyei együttes – amely a 19., utolsó előtti helyről várja a bajnokság folytatását – hétfőn megkezdte a téli felkészülést. Az első edzésen már részt vett az új szerzemény, Vaskó Tamás is.

Legfrissebb hírek

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
23 órája

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nem tudta feltörni a Szentlőrinc a Csákvár védelmét

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 17:48

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24
Ezek is érdekelhetik