NB III: közös megegyezéssel távozott a Pápa vezetőedzője

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.17. 13:26
null
Lengyel Ferenc (Fotó: Penovác Károly/Napló)
Az elmúlt hetek sikertelensége miatt december 31-ével közös megegyezéssel távozik a Pápa kispadjáról a labdarúgócsapat vezetőedzője, Lengyel Ferenc – közölte a klub.

Mint írják, Lengyel Ferencet 2019. április 8-án nevezték ki a Pápai Perutz FC élére, és a 2018–2019-es idényben sikerült elérni vele a célkitűzést, azaz a bennmaradást.

Jelenleg azonban a bajnokságban 21 fordulót követően a 20 csapatos Nyugati csoport 16. helyén áll az együttes.

„Az eredmények azt mutatják, hogy új impulzusokra van szüksége a keretnek, emellett Lengyel Ferenc a Pápai Egyesített Labdarúgó Clubnál vállalt szakmai vezetői teendőit nehezen tudta összeegyeztetni a NB III-as csapattal, ezért mindkét fél az elválás mellett döntött – mondta Glatz Lajos ügyvezető. – Az együttes nevében szeretném megköszönni Lengyel Ferenc munkáját. A vezetőség mától számba veszi a potenciális edzőjelölteket és hamarosan megkezdi a tárgyalásokat, bízom benne, hogy még idén be tudjuk jelenteni az új trénert.

A távozó tréner búcsúzóul sok sikert kívánt, és reméli, megindul a csapat felfelé.

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. III. Kerületi TVE 21 16 3 2 51–12 +39 51
2. Mosonmagyaróvár 21 14 3 4 46–14 +32 45
3. Lipót 21 12 5 4 48–33 +15 41
4. Veszprém 21 11 6 4 37–25 +12 39
5. Érd 21 11 4 6 31–23 +8 37
6. Sopron 21 11 3 7 34–31 +3 36
7. Nagykanizsa 21 10 5 6 48–33 +15 35
8. Tatabánya 21 10 2 9 31–22 +9 32
9. Komárom 21 9 3 9 26–32 –6 30
10. Bicske 21 8 6 7 28–26 +2 30
11. Fehérvár II 21 8 4 9 27–32 –5 28
12. ZTE II 21 6 8 7 27–32 –5 26
13. Puskás Akadémia II 21 7 4 10 33–34 –1 25
14. Balatonfüred 21 7 4 10 36–39 –3 25
15. Gárdony 21 6 6 9 36–46 –10 24
16. Pápa 21 6 5 10 26–34 –8 23
17. BKV Előre 21 5 7 9 27–34 –7 22
18. THSE-Szabadkikötő 21 4 4 13 38–53 –15 16
19. Ménfőcsanak 21 4 3 14 23–50 –27 15
20. Nagyatád21131717–65–486
Legfrissebb hírek

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Újra a Riveré a kolumbiai támadó; Anglián belül vált klubot a jobbhátvéd – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
3 órája

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
22 órája

Tévedésből rossz csapatban játszott, de megfelelt a teszten a próbázó labdarúgó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:03

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
Tegnap, 8:56

Egyelőre zárt kapukat dönget a Bayern Nick Woltemade ügyében; megvan a lengyelek új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.07.16. 16:02

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05
Ezek is érdekelhetik