Csak az első gólig volt kérdéses a Soroksár győzelme

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 12:50
null
Takács Zsombor rendkívül magabiztosan állította meg a dorogi támadásokat (Fotó: Dömötör Csaba)
Ugyan veszélyesebben kezdett a kiesés rémétől fenyegetett Dorog, ám miután Lovrencsics tizenegyesből szerzett góljával fél óra elteltével megszerezte a vezetést a Soroksár, mintha hitüket veszítették volna a vendégek. A szünet után Derekas Zoltán gyorsan megduplázta a hazaiak előnyét, s ezzel végleg eldőlt a pontok sorsa.

 

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ

SOROKSÁR SC–DOROGI FC 20 (10)
Budapest,
Szamosi Mihály Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette: Nagy Norbert (Szilágyi Norbert, Bertalan Dávid)
SOROKSÁR: Varga Á. – Gárdos (Tóth D., 46.), Takács Zs., Valencsik, Vida K. – Huszák, Derekas – Szerető (Ladányi, 92.), Orosz M. (Lipcsei K., 92.), Csernik – Lovrencsics B. (Erdélyi, 86.).Megbízott edző: Milovanovics Dejan
DOROG: Mursits – Nyíri, Lénárth, Berkó, Zabari (Szerencsi, 70) – Zuigeber, Mészáros Á., Nagyházi, Papp M. – Girsik (Beliczky, 70.), Vígh Á. Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerző: Lovrencsics B. (34. – 11-esből), Derekas (59.)
MESTERMÉRLEG
Dejan Milovanovics:
– Amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk, mind megvalósult, magabiztos játékkal szereztük meg a három pontot. Végig jól működött a védelmünk, és volt önbizalma a csapatnak. Külön örülök a fiatal Vida Kristóf jó játékának, maradéktalanul megoldotta a rábízott feladatot.
Fenyvesi László: – Egy szöglet- és egy szabadrúgás eldöntötte a mérkőzést, pedig készültünk rá, hogy magas csapat a Soroksár. Sajnos mind a kétszer hibáztunk, így nem szereztünk pontot. Több helyzetünk is volt, de ameddig nincs önbizalmunk, nem szerzünk gólt sem.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az első félidőben a Dorog teljesen egyenrangú partnere volt a hazai együttesnek. Sőt, amennyiben Girsik egy kicsit is határozottabb, könnyedén a vezetést is megszerezhette volna. Nem tette, és ezért nem sokkal később súlyos árat fizetett. A piros-feketék ugyanis összehoztak egy felesleges tizenegyest, Lovrencsics Balázs pedig nem kegyelmezett(10).A vendégek elsősorban Vígh Ádám fejét keresve próbáltak veszélyt okozni a hazai kapu előtt, de Takács Zsombor és Valencsik Dávid a szünetig sikerrel semlegesítette a dorogiak hórihorgas csatárát.

A szünetben cserélt az eltiltott Lipcsei Pétert helyettesítő Milovanovics Dejan: a megsérült Gárdos helyére Csernik lépett vissza, elé a fiatal Tóth Dominik érkezett. Mindez nem érződött a hazaiak játékán, továbbra is rendkívül stabilak voltak hátul, elöl pedig egy újabb pontrúgást követően még Derekas csúsztatásával növelték is előnyüket(20). Beliczky pályára lépéséve ugyan veszélyesebbé vált a Dorog, de még szépítenie sem sikerült. A hazai gárda a látottak alapján teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

21. FORDULÓ
December 13.

BFC Siófok–Budaörs 2–1
Szolnoki MÁV FC–Szombathelyi Haladás 2–0
Soroksár–Dorogi FC 2–0
Gyirmót FC Győr–Szentlőrinc 1–2
DVSC–DEAC 4–1
Kaposvári Rákóczi FC–ETO FC Győr 2–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Aqvital FC Csákvár 0–0
Kazincbarcika SC–FC Ajka 1–0
Vasas FC–Békéscsaba 1912 Előre 2–3
Hétfő, 20.00: :
PMFC–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC21146150–16+3448
2. Budaörs2113839–25+1439
3. Pécsi MFC20116328–11+1739
4. Vasas FC21116435–23+1239
5. Gyirmót FC Győr21112825–20 +535
6. Szombathelyi Haladás2196630–20+1033
7. Soroksár SC2195731–24 +732
8. Szolnoki MÁV FC2188521–20 +132
9. Békéscsaba 1912 Előre2186726–29 –330
10. ETO FC Győr2185833–25 +829
11. Nyíregyháza Spartacus2084819–20 –128
12. FC Ajka21821134–33 +126
13. BFC Siófok21821129–34 –526
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia21741019–32–1325
15. Kaposvári Rákóczi FC2167823–31 –825
16. Szentlőrinc21731119–33–1424
17. Kazincbarcika SC21641117–30–1322
18. Dorogi FC21551118–34–1620
19. FC Csákvár21471031–43–1219
20. Debreceni EAC2141717–41–2412

 


PERCRŐL PERCRE

90+2. perc: A játékvezető lefújta a találkozót, a hazaiak megérdemelten nyerték meg az összecsapást. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90+2. perc: Kettős hazai csere: Orosz és Szerető le, Lipcsei és Ladányi be.

90. perc:Kettő perc lesz a hosszabbítás.

90. perc:Csernik Kornél is besárgult.

87. perc:Beliczky kapott sárga lapot, miután buktatta Derekast.

86. perc: Soroksári csere: Lovrencsics Balázs helyére Erdélyi László érkezik.

84. perc: Lénárth rántotta le Lovrencsicset a tizenhatos vonala előtt egy méterrel, villant a sárga.

78. perc: Ezt megúszta a Soroksár! Beliczky mesteri átadása után Vígh 8 méterről, a jobbösszekötő helyéről, nagy helyzetben az oldalhálóba bombázott.

74. perc: Lovrencsics a bal oldalról varázsolta a labdát a két védő szorításában érkező Tóth Dominik mellére, aki levette, majd ballal centikkel a jobb sarok mellé lőtt.

71. perc: Cserél a Dorog: Girsik helyére Beliczky, illetve Zabari helyére Szerencsi érkezik.

67. perc: Könyöklésért Valencsik Dávid kapott sárga lapot.

65. perc: Nyíri jobb oldali beadását Vígh középről 7 méterről fejelte a jobb felső irányába, ám Varga Ádám magabiztosan védett.

62. perc: Szerető száguldott végig a balösszekötő helyén, a tizenhatos vonalánál pontosan gurított keresztbe, érkezett Orosz Márk, ám nagy helyzetben nem talált kaput.

 

A dorogiak próbálkoztak becsülettel, de nem sikerült a kapuba találniuk (Fotó: Dömötör Csaba)
A dorogiak próbálkoztak becsülettel, de nem sikerült a kapuba találniuk (Fotó: Dömötör Csaba)


59. perc: GÓÓÓL!!!! Már kettővel vezet a Soroksár! Orosz szabadrúgását Derekas Zoltán 8 méterről, a rövid sarok közeléből csúsztatta be a hosszúba. 2–0

57. perc:Papp Máté (véletlenül) fejbe rúgta Cserniket a bal oldali vonal mellett, ez is sárga.

56. perc: Reklamálásért Nagyházi Dávid kapott sárga lapot.

46. perc: A szünetben cserélt a Soroksár, Gárdos helyére Tóth Dominik érkezett.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés.

45. perc: A játékvezető nem hosszabbított, 45 perc letelte után lefújta az első félidőt, szünet. Vezet a Soroksár 10-ra.

41. perc:Lovrencsics a saját tizenhatosa előterében buktatta Zuigébert, ez is sárga.

39. perc: Ismét Husz
ák volt a szenvedő fél, ezúttal Nyíri rúgott oda neki sárga lapot érően.

38. perc: Girsik jobbról lőtte középre a labdát az érkező Papp elől Gárdos estében csúsztatta ki az alapvonalon túlra.

34. perc: GÓÓÓL!!! Előny a Soroksárnál! Lovrencsics Balázs higgadtan a bal felső sarokba lőtte a tizenegyest. 10

33. perc: Csernik 17 méteres, jobb lábas lövésébe még bele tudott lépni Lénárth, róla a jobb sarok mellé pattant a labda. A szögletet követően Nagyházi lerántotta Huszákot a tizenegyes ponton, büntető!

30. perc: Huszák buktatásáért Zuigéber Ákosnak mutatta fel a sárga lapot a játékvezető.

28. perc: Nyíri a jobb oldali vonal mellől ívelt a kapu elé, Vígh átfejelte a labdát a kapujából rossz ütemben kimozduló Varga felett, de fejese elsuhant a gólvonal előtt.

25. perc: Derekas bal oldali beadását Berkó estében vágta ki a mögötte gólra éhesen berobbanó Lovrencsics elől az ötös vonalán.

19. perc: A kapus támadásáért Huszák Tamás kapott sárga lapot.

Gárdos perdítésénél nagyot védett Mursits kapus (Fotó: Dömötör Csaba)
Gárdos perdítésénél nagyot védett Mursits kapus (Fotó: Dömötör Csaba)

 

18. perc: Gárdos jobb oldali beadása után Nyíri lökte fel látványosan Cserniket az ötös jobb sarkán, ám a játékvezető nem látott okot a közbe vatkozásra. A kapu előtt pattogó labdát középről Gárdos estében rákanalazta, Mursits óriási bravúrral hárított a gólvonalon.

17. perc: Derekas próbált a középső védők között kilépő Oroszhoz passzolni, ám Mursits az ötösön felszedte előle a labdát.

8. perc: Mit hagyott ki a Dorog? A hazapasszolt labdát Varga késlekedve, pontatlanul rúgta ki, éppen Girsiket találta meg vele, aki azonban 14 méterről addig várt a lövéssel, míg bele tudtak lépni a labda útjába.

6. perc: Gárdos a tizenhatos jobb sarkáról kanyarított a kapu elé, labdája felpörgött Zabari lábán és veszélyesen lecsapódva a léc fölött pattant szögletre.

3. perc: Nagyházi szabadrúgából elvéfzett felívelését Vígh fejelte kapura, Vargának a léc alól kellett kitenyerelni a labdát.

1. perc:Elkezdődött a találkozó, a hazaiak tiszta fehérben, a vendégek piros-fekete szerelésben léptek pályára.

 

Melegítenek a hazai csapat labdarúgói (Fotó: Dömötör Csaba)
Melegítenek a hazai csapat labdarúgói (Fotó: Dömötör Csaba)

 

A hazai gárda kispadjáról az elmúlt héthez hasonlóan ma is Milovanovics Dejan irányítja a gárdát, lévén Lipcsei Péter vezetőedző eltiltásából egy meccs még hátra van.

A soroksári játékosokon már a bemelegítés közben érezni lehetett, hogy a három pontért lépnek pályára (Fotó: Dömötör Csaba
A soroksári játékosokon már a bemelegítés közben érezni lehetett, hogy a három pontért lépnek pályára (Fotó: Dömötör Csaba

 

Régen látott rossz sorozatban van a dorogi együttes, utolsó tíz mérkőzésén a megszerezhető 30 pontból mindössze négyet gyűjtött be – ráadásul hatszor gólképtelennek bizonyult –, így nem csoda, hogy a kieső zónába csúszott vissza. Ugyanakkor a Soroksár ezen időszak alatt tizenöttel gyarapította pontjai számát, és még úgy is stabilizálta helyét a középmezőny elején, hogy legutóbb meglepetésre vereséget szenvedett a sereghajtó DEAC-tól.Mindkét szakvezetőnek számos hiányzó pótlását kell megoldani a mai meccsen, hiszen sérülés, illetve betegség miatt tucatnyian kénytelenek kihagyni az összecsapást.

 

Soroksáron is nézők nélkül rendezik a találkozót (Fotó: Dömötör Csaba)
Soroksáron is nézők nélkül rendezik a találkozót (Fotó: Dömötör Csaba)

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Megtudjuk, hogy mire megy az előző fordulóban meglepetésre a sereghajtó DEAC-tól vereséget szenvedett Soroksár SC a legutóbb a Pécstől hazai pályán hatalmas pofont kapott és még éppen bennmaradást jelentő helyen tanyázó Dorogi FC ellen.

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
3 órája

Tiszakécskén áll össze a Barcikát az NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

Labdarúgó NB II
7 órája

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
10 órája

NB II, 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Labdarúgó NB II
Tegnap, 20:54

Bódi Ádám a Tiszakécskéről: Olyan focit játszunk majd, amiért érdemes lesz meccsre járni

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:49

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:56

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:02

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:56
Ezek is érdekelhetik