NB III: két mérkőzést halasztottak el a 14. fordulóból

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 07:10
A labdarúgó NB III 14. fordulójából két mérkőzést halasztottak el a járvány miatt, az Érdi VSE–Tatabányai SC és a Balassagyarmati VSE–Eger SE találkozót egyaránt egy hónap múlva, november 18-án pótolják majd.

A Nyugati csoportban az Érdi VSE–Tatabányai SC mérkőzést azért halasztották el, mert az érdieknél a héten két koronavírus-gyanús játékos tesztje lett pozitív. A két igazolt fertőzött október 12-én kezdett tüneteket érezni magán, ezért csináltattak PCR-tesztet, amely pozitív eredményt hozott. Mellettük a játékoskeretből többen megbetegedtek, ezért a labdarúgók és a stáb tíznapos karanténba vonult. A kialakult helyzet miatt az október 18-án, eredetileg Tatabányán, de a pályaválasztói jog felcserélése után Érden rendezendő találkozóra november 18-án, szerdán 13.00-tól kerül majd sor.

A Keleti csoportban a Balassagyarmati VSE–Eger SE találkozó elhalasztásáról az egriek honlapja számolt be, megemlítve, hogy az Egerben az előző héthez hasonlóan még mindig vannak betegek, így a klub továbbra sem akarja kockáztatni saját csapata és az ellenfél játékosainak, illetve stábjának egészségét. A Balassagyarmati VSE és az MLSZ hozzájárult a mérkőzés időpontjának módosításához, a felek a találkozót november 18-án, szerdán 13.00 órától játsszák le.

NB III
14. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

14.30: Tiszakécske–Tiszafüred
14.30: Cegléd–Salgótarján
14.30: Kisvárda II–Mezőkövesd II
14.30: Sajóbábony–BVSC
14.30: Tiszaújváros–Sényő
14.30: DVSC II–Putnok
14.30: DVTK II–Tállya
14.30: Jászberény–Hatvan
14.30: Gyöngyös–Füzesgyarmat
Balassagyarmat–Eger – november 18-ra halasztva

KÖZÉP-CSOPORT
11.00: Honvéd II–Majos
14.30: Dabas-Gyón–Taksony
14.30: ESMTK–Kozármisleny
14.30: Szekszárd–FTC II
14.30: Körösladány–Kecskemét
14.30: Hódmezővásárhely–Paks II
14.30: Vác–Újpest II
14.30: Iváncsa–Monor
14.30: Rákosmente–FC Dabas
14.30: Szegedi VSE–Dunaújváros

NYUGATI CSOPORT
11.00: Puskás Akadémia II–Gárdony
14.30: Veszprém–Balatonfüred
14.30: Nagyatád–BKV Előre
14.30: III. Kerületi TVE–Komárom
14.30: Lipót–Mosonmagyaróvár
14.30: THSE-Szabadkikötő–Fehérvár II
14.30: Ménfőcsanak–Bicske
15.30: Sopron–ZTE II
17.00: Pápa–Nagykanizsa
Érd–Tatabánya – november 18-ra halasztva

Legfrissebb hírek

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Külföldi befektető érkezett a Szombathelyi Haladáshoz – íme, a részletek!

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 13:36

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

„A polgármester kivégzi a szolnoki labdarúgást” – közleményt adott ki az vármegyei bajnokságba süllyedt klub

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 15:33

Várhidi Péter és Vincze Ottó is munkába áll a harmadosztályú klubnál

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 16:18

NB III: rangadót nyert a Nagykanizsa a Ferencváros II ellen, sima gyirmóti siker Veszprémben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 19:04

NB III: a Monor a szegedi győzelme után vezeti a csoportját

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 13:32

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15
Ezek is érdekelhetik