NB III: több év kihagyás után, 43 évesen újra a pályán Vayer Gábor

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 09:06
null
Vayer Gábor a Pakssal érte el a legnagyobb sikereit – bajnoki ezüstérmes és Ligakupa-győztes volt a tolnai csapattal (Fotó: NS-archív)
A labdarúgó NB I-ben korábban Győrben, Fehérváron és Pakson futballozó, 43 esztendős Vayer Gábor 2013 után szerepelt ismét hazai bajnokin – vasárnap csereként állt be az NB III Nyugati csoportjában a Ménfőcsanakba a III. Kerületi TVE elleni, idegenben 1–0-ra elveszített mérkőzésen.

 

A paksi születésű támadó, Vayer Gábor hosszú pályafutást tudhat maga mögött, mely során az NB I-ben Győrben, Fehérváron és Pakson futballozott, míg légiósként megfordult Portugáliában, Cipruson és Izraelben is. Legnagyobb sikereit a Pakssal érte el, 2011-ben az NB I-ben ezüstérmes lett a tolnaiakkal és megnyerték a Ligakupát. Az NB I-ben karrierje során 236 meccsen 54 gólt szerzett. Itthon 2013-ban a ZTE-ben játszott legutóbb felnőtt nagypályás bajnoki meccset az NB II-ben, azóta osztrák amatőrcsapatokban szerepelt, itthon pedig futsalozott, de az elmúlt két évben már ezzel is felhagyott.

A 2020–2021-es idényben azonban visszatért a pályára. Vayer az NB III 1. fordulójában, a Nyugati csoportban a Győr városrészének számító Ménfőcsanakban állt be csereként a 67. percben a III. Kerületi TVE ellen 1–0-ra elveszített mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Bajnok a Karcag, búcsúzott az NB III-tól a Szolnok és a Főnix is

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 20:08

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

Tifán-Péter Bence mindenben hasonlít Kerkez Milosra

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 09:12

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

A 97. percben mentette meg veretlenségi sorozatát a kis Loki, a Füzesabony maradt az NB III kiesőzónájában

Labdarúgó NB II
2025.05.17. 19:30

Megmenekülhet az NB III-as Szolnoki MÁV, egy másodosztályú klub és az önkormányzat is segít

Labdarúgó NB II
2025.05.12. 18:09

NB III: 23 fordulónyi veretlenség után kikapott a Nagykanizsa, két pontra csökkent az előnye

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:59

Győzött a Veszprém, karnyújtásnyira került a bronzérem megszerzésétől az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.05.10. 21:24
Ezek is érdekelhetik