NB II: bocsánatot kért tettéért a hat meccsre eltiltott játékos

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.08.20. 19:09
null
Sejben Viktor (fehér mezben) egy korábbi, a Vasas elleni bajnokin (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
Mint beszámoltunk róla, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága hat mérkőzésre eltiltotta Sejben Viktort, a Csákvár játékosát, amiért az Ajka elleni hétvégi bajnokin (0–5) két kézzel meglökte a játékvezetőt. A futballista az NB II-es csapat honlapján bocsánatot kért tettéért.

„Nagyon sajnálom a történteket, s ezúton is szeretnék mindenkitől elnézést kérni a viselkedésemért – idézi csütörtöki beszámolójában Sejben Viktort a csákváriak hivatalos honlapja. – Ezt a lefújás után már az öltözőfolyosón megtettem a játékvezető, valamint csapattársaim felé is. Aki ismer, tudja, hogy nem ilyen vagyok. Pályafutásom során még sohasem voltam kiállítva, és sárga lapot is csak szökőévenként kapok. Tudom, hogy nem lehet meg nem történtté tenni az esetet, de bízom benne, az eltiltásom letöltése után a játékommal feledtetni tudom »ballépésemet«.”

„Mi magunk is elítéljük játékosunk cselekedetét, amely nem marad házon belül sem szankció nélkül – tette hozzá Nagy Sándor klubelnök. – A felvételeket többször is visszanézve ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy túl súlyos büntetést kapott Sejben Viktor, s elküldjük fellebbezésünket a szövetségbe. Reméljük, a fellebbviteli bizottság elfogadja érveinket, akceptálja klubunk eddigi »előéletét«, s csökkenti az eltiltást.”

Sejben Viktor kiállítása

Legfrissebb hírek

Hajrágóllal nyert a Csákvár az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:50

Négy meccsre tiltották el a brutálisan szabálytalankodó csákvári játékost

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 10:24

„Nem állt szándékomban sérülést okozni Szabó Alexnek” – elnézést kért a brutális belépője után kiállított csákvári játékos

Labdarúgó NB II
2025.08.25. 14:28

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Honvéd nyerte a rangadót, és az élre állt

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:35

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50
Ezek is érdekelhetik