Játékossors: bemutatkozott a Pécsváradban a korábbi NB I-es játékos

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.08.19. 08:43
null
Koller Krisztián mégsem vonult vissza (Fotó: Laufer László, archív)
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem vonult vissza Koller Krisztián, aki legutóbb az NB III-ból a másodosztályba feljutó Pécsi MFC-ben szerepelt, de az NB II-es szereplést már nem vállalta a pécsiekkel. A 37 éves középpályás a Baranya megyei I. osztályú Pécsváradhoz szerződött, amelynél már be is mutatkozott.



A Baranya megyei élvonalban hosszú évek óta az élen végző Pécsváradi Spartacus SE a nyáron tovább erősödött, többek között a Péccsel és a Nyíregyházával az élvonalban is futballozó, a PMFC-ben a csapatkapitányi tisztséget is betöltő Koller Krisztiánnal bővítette keretét.

Bízom benne, hogy nagy segítségünkre lesz Krisztián, hiszen kiélezett a verseny, több csapat is erősödött – mondta a bama.hu megyei portálnak Perlaki Zoltán, a Pécsvárad szakosztályvezetője. – Az előző idénynek szűk kerettel vágtunk neki, most nagyobb lesz a merítésünk. Természetesen ezúttal is az aranyérem a cél.”

Koller Krisztián a Bóly ellen 7–1-re megnyert hétvégi Magyar Kupa megyei selejtezőn már be is mutatkozott új csapata színeiben, Szentes Krisztiánt a szünetben váltva a második félidőt végigjátszotta, de gólt nem szerzett.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
16 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
23 órája

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik