DVSC: szerződést bontottak a fiatal támadó középpályással – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.08.04. 16:15
null
Szabó Bence már nem a DVSC játékosa (Fotó: Molnár Péter/Hajdú-Bihari Napló)
A DVSC a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződést bontott a 22 esztendős Szabó Bencével.

 

A támadó középpályás télen érkezett a DVSC-be, amelynek színeiben négy NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és egy gólt szerzett.

A fiatal labdarúgó a több játéklehetőségben reménykedett, ám ezt nem kapta meg, ezért távozik – kedd délután közös megegyezéssel szerződést bontottak a felek.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bévárdi Zsombor (Kaposvári Rákóczi – kölcsönből vissza), Korhut Mihály (Arisz Szaloniki, Görögország – szabadon igazolhatóként), Kovács Róbert (DVSC II – profi szerződést kapott), Pintér Ádám (Kaposvári Rákóczi – kölcsönből vissza), Poór Patrik (Paks, szabadon igazolhatóként),Sós Bence (Puskás Akadémia), Tischler Patrik (Kisvárda), Varga József (Puskás Akadémia), Zöldesi Illés (Kisvárda – kölcsönbe)
Távozók: Barna Szabolcs (MTK Budapest), Babatunde Adeniji (nigériai, Kunsan FC – Kína), Belényesi Csaba (DEAC), Bereczki Dániel (KBSC), Burai Erik (DEAC – kölcsönbe), Csősz Richárd (Paks – kölcsönbe), Damásdi Alex (DEAC – kölcsönbe), Gyönyörű Gergő (DEAC – kölcsönbe), Haruna Garba (nigériai, Szucsou Tungvu FC – Kína), Jurij Habovda (ukrán, ?), Kovács Péter (Budaörs – kölcsön után ismét kölcsönbe), Kónya Márk (Szolnok), Kóródi Nándor (Szeged – kölcsön után végleg), Luka Milunovics (szerb, ?), Nagy Sándor (Bp. Honvéd), Szabó Kornél (DEAC – kölcsön után ismét kölcsönbe), Nikola Trujics (szerb, Larisza – Görögország), Szabó Bence (szerződést bontottak vele, klub nélküli)

Legfrissebb hírek

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
18 órája

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Ezúttal kihúzta a hajrát az Újpest, a DVSC ellen szakadt meg a nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 15:58

Nagy Barnabás: Az edzőváltás a mi kudarcunk is

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 11:31

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Elutasította az MLSZ a kecskeméti óvást

Labdarúgó NB I
2025.04.10. 13:51

Meg kell műteni a Debrecen kapusát

Labdarúgó NB I
2025.04.09. 11:42

Szavazás: Ön szerint melyik csapatok esnek ki az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 18:41
Ezek is érdekelhetik