DVSC: „A mutatott játékunk köszönőviszonyban sincs a tudásunkkal”

Vágólapra másolva!
2020.08.25. 16:12
null
A DVSC kikapott a Gyirmót vendégeként (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
Mint ismert, vasárnap a DVSC 1–0-s vereséget szenvedett a Gyirmót vendégeként a labdarúgó NB II ötödik fordulójában. A találkozó után Dombi Tibor, a debreceniek korábbi játékosa, jelenlegi másodedzője értékelte a látottakat a haon.hu-nak.

 

„Akiknek a támadás lenne a feladatuk, azok nem vállalkoztak, a hibák pedig törvényszerűen megjelentek a játékunkban. Utóbbi probléma minden meccsben benne van, így ez a kisebb baj, a nagyobb gond, hogy túl keveset adunk ki magunkból. Várunk-várunk, hogy majd lesz valami, azonban ha nem teszünk érte, semmi jó nem fog történni, és úgy járunk, mint a hétvégi találkozón” – emelte ki a haon.hu-nak Dombi Tibor, aki kitért az ellenfelek hozzáállására is.

„Minden csapat otthon lelkesebb, ez ránk is igaz. Hazai környezetben mindig feltüzeltebben játszanak az alakulatok, de ez nem lehet mentség arra, miért nem tudunk ilyen találkozókon kellő lendülettel futballozni. Sajnos nincsen egy klasszikus tízes irányítónk, bár ettől függetlenül sem szabadna leblokkolnunk egy kapott góltól. A Gyirmót ellen is ívelgettünk, próbáltuk betuszkolni a labdákat a tizenhatoson belülre, az ellenfél azonban könnyedén kivagdosta ezeket, ahelyett, hogy a szélen bontottuk volna meg a védelmét, és laposan juttattuk volna be a labdákat. Többnyire idegenben jön ki ez az irányítómizéria, a hazai győzelmek során senki sem hiányolta a tízest a pályáról. Tegyük hozzá, egyértelműen kijelenthető, hogy így is az egyik legjobb keret a miénk, panaszra tehát nem lehet okunk.”

Dombi Tibor szerint nehezebb a dolguk a második vonalban. „Egyszerűen nincs meg az a hangulat. Ilyenkor lenne fontos, hogy jobban ráhangolódjunk, és nyomatékosítsuk a játékosokban, hogy ugyanolyan hangsúlyos minden mérkőzés. A legnagyobb gond az, hogy a mutatott játékunk köszönőviszonyban sincs a tudásunkkal. Ha ennyit tudnának a játékosok, érthető lenne, hogy szenvedünk, de itt szó sincs ilyesmiről.”

A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatják el.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Szerződéshosszabbítást ért a bennmaradás Nestor El Maestrónak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 19:28

DVSC: a bennmaradással a Five Eleven többségi tulajdonos is lehet, a napokban születik döntés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 16:18

Tímár Krisztián: A Fehérvár nem másodosztályú csapat!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:43

Balhé a Fehérvár és a DVSC csatáján, ketten piros lapot kaptak – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:32

Három góllal nyert a Loki Fehérváron, a hazaiak történetük során harmadszor estek ki az élvonalból

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:21

Hofmann keveredett előre, és növelte a DVSC előnyét a Vidi ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:10

Szuhodovszki bombájával került még nehezebb helyzetbe a Fehérvár – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 18:11
Ezek is érdekelhetik