NB II: Fehérvárról érkezett U-válogatott védő a Haladáshoz

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 14:41
null
Mocsi Attila a Haladáshoz igazolt (Fotó: Török Attila)
Mocsi Attila személyében korosztályos válogatott középhátvéd érkezett a Mol Fehérvár FC-től a labdarúgó NB II jövő heti rajtjára készülő Haladáshoz.


A 20 esztendős védő – a klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint – már hetek óta a Haladással edzett, és felkészülési mérkőzéseken is pályára lépett, péntek délelőtt pedig aláírta három évre szóló szerződését a szombathelyi egyesületnél.

Mocsi Attila korábban több korosztályban is szerepelt a magyar utánpótlás-válogatottakban, az U17-es nemzeti csapattal – Szoboszlai Dominik csapattársaként – 2017-ben hatodik helyen végzett a horvátországi Európa-bajnokságon. A 189 centiméter magas futballista három évig tartozott a Fehérvár kötelékébe, a legutóbbi idényben a Vidi NB III-as második csapatában, valamint az NB II-es Budaörsben játszott.

Nyáron kétnapos próbajátékon vettem részt, s mivel megfeleltem és a két egyesület három-négy hete szintén megegyezett, így a hosszúra nyúlt papírmunka miatt írtam alá csak most a szerződésemet – idézi a haladas.hu Mocsit, akit már a télen is megkeresett a szombathelyi klub. – Eddig nagyon jó benyomásaim vannak a csapatról, az öltözőben és a pályán is sikerült beilleszkednem. A körülményekre sem lehet panasz, az Illés Akadémia hibrid füvesítésű pályája kiváló, és gyönyörű a stadionunk. Az erősségeim? Elsősorban a mentalitásom, szinte mindent ennek köszönhetek. Profin gondolkodok, profin táplálkozok, csak a munkában hiszek, mindent a futballnak rendelek alá. Ahhoz képest, hogy magas vagyok, viszonylag gyors is. Azt nem ígérem, hogy cselezgetni fogok a pályán, azt viszont igen, hogy a lefújásig darálok, de összességében mindenben fejlődnöm kell.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Csilus Tamás (BFC Siófok), Kiss Ágoston (Arminia Bielefeld Németország, kölcsönből vissza), Kovalovszki Máté (Lipót Pékség – kölcsönből vissza), Mocsi Attila (Mol Fehérvár FC), Simon András (ETO FC Győr)
Távozók:Gyurján Márton (ZTE), Jagodics Márk (Mezőkövesd), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd)

Legfrissebb hírek

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik