NB II: a Váctól igazolt belső védőt az újonc Szentlőrinc

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.27. 16:50
null
Dulló Martin (balra) elhagyta a Vácot (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet Magyarország)
A 26 éves Dulló Martin a labdarúgó NB II egyik újoncánál, a Szentlőrincnél folytatja a pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

Dulló Martin Vácott nevelkedett, majd egy évet egy portugál akadémián tölthetett. Onnan lehetősége volt eljutni az angol Manchester Cityhez, az Evertonhoz és a Stoke Cityhez is próbajátékra. 2013-tól az Aqvital FC Csákvárt erősítette, a 2014–2015-ös idényben debütált a másodosztályban. Attól az évadtól több mint 100 NB II-es találkozón kapott lehetőséget a Csákvár színeiben, majd a 2019–2020-as kiírásban a Vác alapembere volt.

Azért választottam a Szentlőrincet, mert nagyon megfogott az a légkör, amit a csapaton belül tapasztaltam: a játékosok nagyon jól viszonyulnak egymáshoz, igazán családias a hangulat, a csákvári éveimet idézi fel – mondta a szentlorincse.hu-n a belső védő. – Azt érzem, hogy a játékosok nagyon éhesek a sikerre, mindenki szeretné megmutatni, hogy igenis az NB II-ben a helye. Közös célunk, hogy megtartsuk másodosztályú tagságunkat. Személyes célom az, hogy minél előbb alapemberré váljak és segíteni tudjam a csapatot, remélem, a hat év másodosztályú tapasztalatot kamatoztatni tudom majd.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezők: Dulló Martin (Vác), Kapronczai Gergely (MTK – kölcsönbe), Kovács Dávid (Tiszakécske), Lehoczky Roland (MTK – kölcsönbe), Molnár Róbert (Soroksár), Nagy Barnabás (MTK – kölcsönbe), Sinkovits Dávid (Topolya), Sili Luka (III. Kerület – kölcsönbe), Törőcsik Péter (MTK – kölcsönbe)
Távozók:
Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
15 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
22 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik