NB II: a Siófoknál folytatja az MTK korábbi védője

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 13:11
A labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok hivatalos közösségi oldalán jelentette be Deutsch Bence szerződtetését.

Deutsch Bence az MTK-ban nevelkedett, többször kölcsönadta a klub (Szigetszentmiklós, Pécs, Zalaegerszeg), 2017 nyarától kezdve azonban alapembernek számított. Hetven tétmérkőzésen lépett pályára az MTK felnőttcsapatában, négy gólja és ugyanennyi gólpassza van a 27 éves balhátvédnek. Deutsch Bence az MTK-ban nevelkedett, többször kölcsönadta a klub (Szigetszentmiklós, Pécs, Zalaegerszeg), 2017 nyarától kezdve azonban alapembernek számított. Hetven tétmérkőzésen lépett pályára az MTK felnőttcsapatában, négy gólja és ugyanennyi gólpassza van a 27 éves balhátvédnek.

Deutsch megállapodása június 30-án lejárt a kék-fehérekkel, most pedig az is eldőlt, hogy az utánpótlás-válogatott játékos a másodosztályú Siófoknál folytatja pályafutását.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Benke András (Hévíz – kölcsönből vissza), Csibra Dániel (Hévíz – kölcsönből vissza), Hutvágner Gergely (Sampdoria – Olaszország, kölcsön után végleg), Kecskés Tamás (Paksi FC), Lapos Máté (Bicske – kölcsönből vissza), Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Török Dávid (Bicske – kölcsönből vissza), Deutsch Bence (MTK Budapest – szabadon igazolhatóként)
Távozók: Beliczky Gergő (?), Benke András (?), Bora György (Békéscsaba), Csilus Tamás (Haladás), Horváth Attila (Tiszakécske), Jánvári Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Kővári Róbert (Paksi FC – kölcsönből vissza), Lorentz Márton (Paksi FC), Molnár Péter (?), Remili Mohamed (III. Kerületi TVE), Réti Patrik (Gyirmót FC Győr)

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
3 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
5 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
9 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik