NB II: a KBSC bejelentette a korábbi DVSC-játékos érkezését

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 09:33
null
Bereczki Dániel a KBSC-nél folytatja (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika a hivatalos honlapján jelentette be Bereczki Dániel szerződtetését.

A 25 esztendős támadó új csapata nem meglepő – előző együttese, a DVSC csütörtökön tudatta, hogy Bereczki Dániel távozik a debreceniektől, már akkor hozzátéve, hogy a játékos minden bizonnyal a KBSC-nél folytatja a pályafutását.

„Örülök, hogy a mai napon sikerült megkötni ezt az egyezséget és annak, hogy mostantól a Kazincbarcika játékosa lehetek. Nekem nagyon fontos, hogy folyamatosan játszani tudjak, sajnos az utóbbi időben több komoly sérülésen vagyok túl, ezért is szeretném megköszönni azt a bizalmat, amit a Kazincbarcika vezetői megszavaztak nekem. Szeretném magam felépíteni és minél jobb játékkal segíteni a csapatot a céljai elérésében” – idézi Bereczkit a kbsc.hu.

A klub egyúttal beszámolt Berki István távozásáról is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők: Ádám Ferenc (Putnok – kölcsönből vissza), Dávid Zoltán Gergő (Békéscsaba), Lakatos Miklós (Putnok – kölcsönből vissza), Tóth László (Vasas FC – kölcsönből vissza), Bereczki Dániel (DVSC)
Távozók: Berki István (?), Fekete Ádám (?), Gábor Lukács (Jászberény), Géringer Tamás (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Harangozó Bence (Sopron)

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 14:48

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 13:57

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik