NB II: a Gyirmót megvásárolta az MTK középpályását

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 12:17
null
Szatmári István (jobbra) távozott az MTK-tól (Fotó: Török Attila)
Kivásárolta szerződéséből Szatmári Istvánt, az NB I-be feljutó MTK középpályását a másodosztályú Gyirmót FC Győr – adta hírül hivatalos honlapján a fővárosi klub.


Az átigazolás részleteiről az MTK Budapest nem számolt be.

A 23 éves futballista zalaegerszegi és békéscsabai kölcsönjátékát követően 2019 nyarán tért vissza az MTK-hoz, amelyben az előző idényben 13 tétmérkőzésen öt gólt szerzett – az NB II-ben tíz meccsen háromszor volt eredményes –, ám a tavaszi szezonban már nem játszott.

Szatmári István – a mosonmagyaróvári kölcsönből visszatérő Szegi Vincét nem számítva – a Gyirmót negyedik új szerzeménye.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Hajdú Ádám (Vasas), Major Martin (Mol Fehérvár II, kölcsönbe), Szatmári István (MTK Budapest), Szegi Vince (Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza), Réti Patrik (BFC Siófok)
Távozók: Herjeczki Kristóf (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Lipták Zoltán (ETO FC Győr), Koltai Tamás (befejezte pályafutását), Szabó Lukas (?), Tóth Bence (?), Varga Péter (?), Villám Balázs (?)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Balázs Benjámin (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Barna Szabolcs (Debreceni VSC), Tiago Ferreira (portugál, Universitatea Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként), Sebastián Herrera (kolumbiai, Rabotnicski – Észak-Macedónia), Milan Mijatovics (montenegrói, Levszki Szófia – Bulgária, szabadon igazolható), Bojan Miovszki (északmacedón, Renova – Észak-Macedónia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Babinszky Bence
(Kozármisleny, ?), Bidzilya Anton (ukrajnai, Békéscsaba, ?), Patrick Ikenne-King (nigériai, Bp. Honvéd), Kapronczai Gergely (III. Kerület), Molnár Bence (Rákosmente), Szerencsi Miklós (Monor, ?), Tóth Zoltán (Rákosmente, ?)
Kiszemeltek:
Dragóner Filip (Mezőkövesd)
Távozók
: Bognár István (Paksi FC), Deutsch Bence, Fülöp Noel, Szatmári István (Gyirmót FC Győr), Varga Bence (Szeged-Csanád GA), Vass Patrik (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Bese Balázs (Budafok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Hivatalos: 25 éves svéd belső védőt igazolt a Győr

Labdarúgó NB I
2 órája

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:39

DVSC: Dominguest az Oviedo is megszerezné – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:38

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 22:02

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 17:32

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20
Ezek is érdekelhetik