NB II: új néven indul a Kazincbarcika és újra otthon játszhat

Vágólapra másolva!
2020.06.26. 19:25
null
Újra saját stadionjában játszhatja hazai meccseit a Kazincbarcika (Fotó: kbsc.hu)
Kolorcity Kazincbarcika SC néven indul a labdarúgó NB II-ben a barcikai csapat, emellett a klub új logóját is kialakítják. Az együttes az őszi szezonban már a felújított stadionjában fogadhatja ellenfeleit – számolt be róla a klub honlapja.

A kazincbarcikai klubnál elindult megújulási folyamat részeként a tervek szerint a következő idényben a csapat már ténylegesen hazai pályán, a felújított kazincbarcikai stadionban, korszerű körülmények között fogadhatja ellenfeleit. Az együttes Kolorcity Kazincbarcika SC néven indul a bajnokságban, amitől azt remélik a klubnál, illetve a városban, hogy az országban egyre ismertebbé válhat Kazincbarcika fiatalos arculata. Emellett a klub új logóját is kialakítják.

Nyártól a csapataink elhelyezési körülményei jelentősen javulnak, a teljesítményméréshez, rehabilitációhoz, szakmai munkához új, digitális alapon működő eszközöket, szoftvereket használunk és tervezünk még beszerezni – mondta a kbsc.hu-n Wächter Balázs, a klub ügyvezetője. – A felnőttcsapatnál az új edzői stáb érkezésével fiatalos lendülettel indult el a szakmai munka. A megújulást, az innovációra való törekvést a klub meghatározó támogatója, az önkormányzat is felismerte, így felmerült az igény, hogy a mezszponzoráción túl a város modern arculati elemei intenzívebben is megjelenjenek az együttes életében. Ezért a jövőben labdarúgócsapataink Kolorcity Kazincbarcika SC néven indulnak minden bajnokságban, ezáltal az országban egyre ismertebbé válhat Kazincbarcika fiatalos arculata. Elindítottuk a klub arculati elemeinek megújítását is. Ennek meghatározó eleme egy korszerűbb, a városmárkára is utaló logó kialakítása. Bízunk benne, hogy a jövőben ezek a változások az eredményességben is megjelennek, amely ráirányítja a figyelmet a helyi labdarúgásra, és akár nézőként, vagy utánpótlás-játékosként, de egyre többen tartoznak majd klubunkhoz.”

Legfrissebb hírek

NB II: három góllal nyert a Vasas; hazai pályán botlott a Honvéd, a Vidi otthon kapott ki a BVSC-től

Labdarúgó NB II
9 órája

A KTE egy félidő alatt lerendezte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
9 órája

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
11 órája

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
11 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Vasas három góllal győzött Budafokon

Labdarúgó NB II
13 órája

Kettős emberhátrányban is megtartott egy pontot a Lőrinc

Labdarúgó NB II
13 órája

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt érintetlen a Vidit két góllal legyőző Vasas kapuja

Labdarúgó NB II
2025.11.03. 21:54

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00
Ezek is érdekelhetik