NB II: négy játékos biztosan távozik az újonc Pécstől

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 11:32
Négy játékos távozott a labdarúgó NB II-ben újoncként induló Pécsi MFC-től, Egyed Balázs, De Oliveira Ayrton, Godzsajev Telmán és Szabó Dominik biztosan nem a Baranya megyeieknél folytatja – számolt be róla a klub honlapja.

Négy labdarúgó július 30-án lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a Pécsi MFC.

Egyed Balázs tavaly szeptemberben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú Mezőkövesd II. együttesétől érkezett Pécsre, miután a kapusposzton Helesfay Donát porckorongsérv-műtét miatt hosszabb időre nem állt rendelkezésre. A 24 éves miskolci kapus az Egerszalók és a Kisvárda elleni kupameccsen, valamint két bajnokin védte a kaput.

De Oliveira Ayrton az elmúlt másfél évben futballozott Pécsett. A 23 éves középpályás 2019 márciusában a Szeged elleni, idegenbeli találkozón mutatkozott be és a tavaszi idény során összesen 11 bajnokin játszott, míg a 2019–2020-as kiírásban két Magyar Kupa-meccsen, illetve négy NB III-as mérkőzésen jutott szóhoz.

Godzsajev Telmán tavaly nyáron érkezett a Kaposvári Rákóczitól. A 22 esztendős nagydobronyi középpályás a 2019–2020-as idényben összesen hat tétmérkőzésen lépett pályára pécsi színekben, az RKSK elleni hazai kupameccs mellett az NB III-as bajnokságban négyszer volt kezdő, míg csereként egyszer szállt be.

Szabó Dominik az MTK-nál és Monoron töltött ötévnyi szereplést követően 2019 nyarán tért vissza Pécsre. A közelmúltban 22. életévét betöltő pécsi születésű támadó a Magyar Kupában kétszer kezdőként, három alkalommal csereként lépett pályára. Az NB III-ban három meccsen kezdett, hatszor a kispadról állt be és egy gól fűződik a nevéhez.

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
10 órája

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
14 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik