NB II: marad Csákváron a védő, mégis sokáig hiányozni fog

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.06. 20:12
null
Keresztszalag-szakadás miatt hosszú ideig nem léphet pályára Tányéros Ádám (Fotó: Meder István)
Egy évvel ezelőtt, tavaly nyáron került Csákvárra Tányéros Ádám, aki akkor egy plusz egy éves szerződést írt alá az NB II-es labdarúgóklubhoz. A következő bajnokságban is marad a Fejér megyeiek szolgálatában, mégis hiányozni fog az őszi idényben, mivel néhány napja súlyos sérülést, keresztszalag-szakadást szenvedett – számolt be róla a klub honlapja.

Az évzáró előtti utolsó felkészülési mérkőzésen, a Puskás Akadémia ellen sajnos súlyos sérülést szenvedtem – mondta az aqvitalfc.hu-n a 29 esztendős középső védő. – Egy rossz szerelési kísérlet során elcsavarodott a térdem, két roppanást hallottam, s azonnal tudtam, hogy nagy a baj. Egyszer, 2016-ban már átéltem hasonlót, akkor a bal, most a jobb térdemben szakadt el a keresztszalag és sérült meg a porc. Remélem, hogy hamarosan túl leszek a műtéten és a téli felkészülést már a csapattal csinálhatom végig.”

Tányéros Ádám azelső csákvári évében rögtön alapemberré volt, és segítette a fiatalok felnőttfutballba való beilleszkedését.

Egy év távlatából úgy vélem, jó döntést hoztam tavaly. Csákvár kisváros, ahol szívügy a foci. Azt hiszem, mind a csapatnak, mind nekem egyénileg sikerült jó idényt zárni. A negyedik helyünk önmagáért beszél, és úgy érzem, sikerült hozzájárulnom a fiatalok felnőttfutballba való zökkenőmentes átmenetéhez. Több emlékezetes meccset játszottunk a szezon során. Legyőztük az MTK-t, az akkor még veretlen, NB I-ből érkezett Haladást, tavasszal revansot vettünk a stadionavatón elszenvedett kudarcért a Szegeden, de tulajdonképpen bármelyik sikerünket felsorolhatnám, hiszen mindegyikről szép emlékeket őrzök.”

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:04

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
2025.06.18. 17:05

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
2025.06.17. 12:50

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.06.17. 10:59

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 17:39

Székesfehérvár önkormányzata kifizette a vételárat, a klub határidőn belül benyújtotta a nevezést az NB II-be

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 13:44

Bánhidi Bence további három évig a Szeged kézilabdázója

Kézilabda
2025.06.16. 11:39

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 08:54
Ezek is érdekelhetik