NB II: megtartotta első közös edzését a Szeged, Dobos felmérne

Vágólapra másolva!
2020.05.14. 07:35
null
Megtartotta első közös edzését a Szeged-Csanád GA (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
A biztonsági előírásokat betartva megtartotta első közös edzését a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A közös tréninget megelőzte a koronavírus-tesztelés, amelynek eredménye mindenkinek negatív lett – tudtuk meg a klub sajtóközleményéből.


Thurzó Balázs, a csapat orvosa minden játékostól és az edzői stáb tagjaitól is mintát vett, majd a negatív eredményekről tájékoztatta az együttest. Az edzések előtt, közben és után is több fontos szabályt kell betartaniuk a játékosoknak. Mindenkinek külön kell érkeznie és távoznia, testhőmérsékletet kell mérnie otthon és közvetlenül az edzés előtt is, fertőtlenítést végeznek a tréningek előtt, mindenki csak a saját labdáját használhatja, illetve az edzésen megtartják az egy-másfél méteres távolságot egymástól, és nem használják a közös helyiségeket, öltözőt.

Az első közös edzésen az alapvető szabályok ismertetése után az új vezetőedző, Dobos Barna mondta el rendhagyó székfoglalóját.

Ez egy olyan helyzet, amiben még egyikünk sem volt korábban – fogalmazott a tréner. – Alkalmazkodnunk kell. Először könnyű edzéseket fogunk tartani, hogy senki ne sérüljön meg a hosszú egyéni edzések után, s később szeretném felmérni, ki milyen állapotban van.”

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:49

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:52

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53
Ezek is érdekelhetik