NB II: két középpályás biztosan távozik Békéscsabáról

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.24. 08:22
null
Lustyik Levente távozik Békéscsabáról (Fotó: Imre György)
Két játékossal biztosan nem számol a jövőben a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba szakmai stábja, Faragó Tomás és Lustyik Levente távozik az együttestől – számolt be róla a bmsextra.hu hírportál.


A tavaly nyáron Dorogról átigazolt Faragó Tomás mindössze nyolc NB II-es bajnokin és két Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára a március közepéig tartó bajnokságban – a Vasas elleni augusztusi bajnokin gólt szerzett –, igaz, a 31 éves középpályás hosszú időn keresztül sérüléssel bajlódott.

A 21 éves, orosházi származású Lustyik Levente távozása nem meglepetés, hiszen az előző időszakban az MTK kölcsönjátékosaként szerepelt Békéscsabán. A középpályás 2018 januárjában került a csabaiakhoz, tehát két és fél évet töltött kölcsönben a lila-fehéreknél. Eleinte több játéklehetőséget kapott, a márciusban véget ért idényben viszont csak a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccseken játszott, mivel azt megelőzően sérült volt.

A megyei portál szerint további távozói lesznek a Békéscsabának, de a vezetőség a kulcsembereket szeretné megtartani, a búcsúzókat pedig saját nevelésű labdarúgókkal akarja pótolni.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
6 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
13 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik