NB II: „A soroksári labdarúgás legnehezebb időszaka következik”

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.18. 14:42
null
Nehéz időszak vár a soroksári futballra (Fotó: Micheller Szilvia)
Videointerjút adott a Soroksár honlapjának Dragóner Attila, a labdarúgó NB II-ben szereplő klub ügyvezetője. A sportszakember hangsúlyozta, hogy a soroksári labdarúgás legnehezebb időszaka következik most, de előremenekülnek, és partnereik, támogatóik segítségével igyekeznek úrrá lenni a gondokon. Az még nem tisztázott, hogy mekkora költségvetésből gazdálkodnak majd a jövőben, de a klub filozófiájából nem engednek, illetve a támadófutballról sem mondanak le.


Be szerettük volna fejezni a bajnokságot, akár nézők nélkül is, de az élet ezt felülírta – ecsetelte Dragóner Attila, a soroksáriak ügyvezetője. – Nem titok, hogy a soroksári labdarúgás legnehezebb időszaka következik, de előremenekülünk és – az önkormányzattal, a Ferencvárossal, illetve a támogatókkal kézen fogva – még nagyobb erőket mozgósítunk, hogy azt a nívót, amelyet a klub képvisel, a jövőben is tartsuk. Még kérdéses, hogy a jövőben mekkora büdzséből tudunk gazdálkodni, de a legfontosabb cél, hogy a klub stabil maradjon és a fiatalok továbbra is építő közegbe kerüljenek. A klub filozófiájához továbbra is ragaszkodunk. A jelenlegi keret tagjait egyénileg értékeljük majd, utána döntünk az esetleges szerződéshosszabbításokról, illetve a távozókról. A Soroksár továbbra is támadófutballt fog játszani – a Lipcsei Péter által vezetett szakmai stáb mást el sem tud képzelni –, ehhez keressük a játékosokat. A Fradival való kapcsolat remekül működik, sok FTC-játékos, aki nálunk futballozott, később más NB I-es klubhoz tudott szerződni.”

A Soroksár Haraszti úti létesítménye évek óta csinosodik. Most a villanyvilágítás kiépítése kerül napirendre, amely a közeljövőben szintén MLSZ-előírás lesz.

Vonzó légkört szeretnénk teremteni, hogy a nyugalom szigete maradjon a Haraszti úti stadion – folytatta az ügyvezető. – A következő bajnokságban a pályafűtés és a villanyvilágítás kiépítése már előírás lett volna, de a szövetség a járványhelyzet miatt valószínűleg ezt elhalasztja. Ettől függetlenül a munka nem áll meg, igyekszünk megfelelni mielőbb a feltételeknek."

Legfrissebb hírek

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2025.08.22. 18:19

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
2025.08.21. 08:43

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik