NB II: közös edzések Budafokon is, nem kötelező jelleggel

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 14:25
null
Egy korábbi edzés Budafokon (Fotó: Tumbász Hédi, 2018)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE játékosai választható lehetőségként április 27-től, tehát mától kiscsoportos edzéseken vehetnek részt a budafoki stadionban – számolt be róla a klub honlapja.

 

A felnőttcsapat játékosain, valamint a szakmai stáb tagjain csütörtökön elvégzett koronavírustesztek negatív eredménnyel zárultak. Ezt követően a klub vezetői úgy döntöttek, hogy április 27-től, hétfőtől edzéslehetőséget biztosítanak a keret tagjainak a BMTE Stadionban.

A Magyar Labdarúgó-szövetséghez hasonlóan a mi szándékunk is az, hogy folytassuk a szezont – mondta a budafokimte.hu-n Oláh Lóránt, a XXII. kerületiek sportigazgatója. – Fontos, hogy a játékosaink ne csak fizikailag, hanem mentálisan is frissek legyenek, ehhez pedig szükségük van a közösségre. Egészségügyi szempontból a kisebb létszámú, közös edzésnek nincs akadálya, sőt, még biztonságosabb is, mint a zsúfolt parkokban való mozgás."

Az egyórás foglalkozásra heti két alkalommal, hétfőn és pénteken kerül sor. A pályán térfelenként legfeljebb hatan tartózkodhatnak egyszerre, kerülve mindenfajta érintkezést. A játékosok az öltözőt nem használják, edzésfelszerelésben érkeznek és távoznak a helyszínről.

A hét többi napján a játékosok egyéni edzéstervek alapján, otthonaikban készülnek.

A kiscsoportos gyakorláson való részvétel nem kötelező, a labdarúgók maguk dönthetnek arról, hogy élnek-e a lehetőséggel vagy sem, ennek ellenére az NSO úgy tudja, hogy a mai első, közös, kiscsoportos tréningen minden játékos ott volt a pályán.

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 21:00

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Megszakadt a rossz sorozat: legyőzte a Szeged a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54
Ezek is érdekelhetik