NB II: a Szpari tulajdonosa tízmillióval szállt be a gyűjtésbe

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 22:15
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus tulajdonosa, Révész Bálint is beszállt abba a pénzgyűjtésbe, amelynek célja az volt, hogy a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház tesztelőgéphez jusson – számolt be róla a klub honlapja.

Két hét alatt több mint 36 millió forintot gyűjtöttek össze nyíregyházi vállalkozók és civilek, hogy a Jósa András Oktatókórház minél több városlakót tudjon tesztelni koronavírusra. A segítők között volt az NB II-es Nyíregyháza Spartacus tulajdonosának, Révész Bálintnak cégcsoportja is.

Berettyóújfaluban társadalmi összefogással egy olyan tesztelőgépet vásároltak 14 millió forintért, mely alkalmas arra, hogy kimutassa a koronavírus-fertőzést. Egyébként is egyeztettünk már a Jósa András Oktatókórház vezetésével az elmúlt hónapokban, hogy szeretnénk támogatni az intézményt valamilyen formában, és amikor kiderült, hogy Nyíregyházán is indult egy ilyen kezdeményezés a tesztelőgép megvásárlására, azonnal mögé álltunk. Úgy éreztük, hogy fontos, hogy segítsünk, és hogy a városnak is legyen egy ilyen gépe. 10 millió forintot ajánlott fel a cégcsoport erre a célra, bízunk abban, hogy a tesztelések segíthetnek abban, hogy gyorsabban véget érjen a járvány” – mondta a nyiregyhazaspartacus.hu-n Révész Viktória, a Révész Cégcsoport kommunikációs vezetője.

A kezdeményezéshez több nyíregyházi cég is csatlakozott, és az összegyűjtött pénzt átutalták a kórház alapítványának. Az adományozók abban állapodtak meg a kuratórium elnökével, hogy az összeget a koronavírus elleni védekezésre költi majd az intézmény.

Legfrissebb hírek

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
15 órája

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
16 órája

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
16 órája

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
16 órája

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
18 órája

Megszakadt a rossz sorozat: legyőzte a Szeged a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
18 órája

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
19 órája

Erős Gábor: Egy helyet még előre kell lépni...

Labdarúgó NB II
2025.09.25. 08:13
Ezek is érdekelhetik