PMFC: vizsgálatot indítottak a tömegverekedés miatt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.02.10. 13:58
null
A kép a mérkőzés helyszínén készült (Fotó: <a href="https://www.bama.hu/" target="_blank">bama.hu)</a>
A PMFC hétfőn közleményt adott ki, amelyben elhatárolódott minden erőszakos, nem futballpályára való cselekedettől és annak elkövetőitől. Mint beszámoltunk róla, az NB III-as labdarúgócsapat szombati felkészülési mérkőzésén, amelyen a horvát Cibalia volt az ellenfél, a rendőrség több tucat futballszurkolót őrizetbe vett tömegverekedés miatt.

Így szól a közlemény:

„A múlt szombati PMFC–HNK Cibalia Vinkovci felkészülési mérkőzésen sajnálatos és egyúttal elítélendő rendbontás történt a magyar és a horvát szurkolók szervezett csoportjai között. Az események pont egy olyan barátságos előkészületi találkozó közben zajlottak le, amelyen békés, futballszerető felnőttek és gyerekek is részt vettek a nézők soraiban. Megítélésünk szerint az erőszak nem lehet része a PMFC életének, így elhatárolódunk minden olyan nem futballpályára való cselekedettől és elkövetőtől, ami és aki félelmet és megbotránkozást kelthet másokban. A biztonsági szolgálattal közösen mindent megteszünk annak érdekében, hogy hasonló incidens ne fordulhasson elő többet a PMFC hazai sportrendezvényein. Az eset kapcsán klubunk vizsgálatot indított, emiatt bővebb tájékoztatással nem áll módunkban szolgálni.”

Legfrissebb hírek

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
10 órája

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 16:25

NB III, DÉLNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, DÉLKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB I-es gólkirállyal pótolja Remili Mohamedet az NB III-as csapat

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 14:36

Dorogra Zalaegerszegről érkezik edző, Diósgyőrből támadó

Labdarúgó NB II
2025.07.22. 09:22
Ezek is érdekelhetik