NB II: korábbi magyar válogatott támadót igazolt a Haladás

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.02.09. 13:51
Két nappal azután, hogy Soroksáron felbontotta a szerződését, már meg is találta az új csapatát Farkas Balázs. A kétszeres magyar bajnok labdarúgó az idény végéig szóló megállapodást kötött a Szombathelyi Haladással, így az NB II-es klub hatodik téli érkezője lett.

A 31 esztendős támadó az őszi szezonban mindössze kilenc mérkőzésen lépett pályára és egyetlen gólt szerzett a Soroksár színeiben – találatát a Magyar Kupában, a Nádasd ellen érte el.

Farkas Balázs korábban szerepelt Nyíregyházán, a Videotonban, Debrecenben, Győrben, Balmazújvárosban és az MTK-ban is, illetve légióskodott az ukrán Dinamo Kijevben. A magyar válogatottban háromszor lépett pályára, 2006-ban Kanada, míg 2007-ben Lettország és Montenegró ellen játszott.

A Debrecennel és a Győri ETO-val is NB I-es bajnok lett.

Verpecz István, Schimmer Szabolcs, Devecseri Szilárd, Rácz Ferenc és Tóth Barna után Farkas a Haladás hatodik téli igazolása.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik