NB II: Hollandiából érkezett középpályás az ETO-hoz

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.15. 06:07
A holland első osztályú Fortuna Sittard magyar játékosa, Dobos Áron a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrhöz került fél évre kölcsönbe – számolt be róla az eto.hu.

A dunaújvárosi születésű Dobos Áron az NB III-as Dunaújváros PASE csapatában 2016-ban, 16 évesen mutatkozott be. Két idényt töltött a harmadosztályú együttesben, majd 2018 júliusában a holland élvonalba akkor feljutó Fortuna Sittard játékosa lett. Azóta azonban főként a fiatalokat foglalkoztató, a holland klub U21-es együttesének tekinthető Jong Fortuna Sittardban kapott lehetőséget.Dobos Áron az NB III-as Dunaújváros PASE csapatában 2016-ban, 16 évesen mutatkozott be. Két idényt töltött a harmadosztályú együttesben, majd 2018 júliusában a holland élvonalba akkor feljutó Fortuna Sittard játékosa lett. Azóta azonban főként a fiatalokat foglalkoztató, a holland klub U21-es együttesének tekinthető Jong Fortuna Sittardban kapott lehetőséget.

A 19 éves középpályás most fél évre kölcsönbe érkezett Hollandiából az ETO FC Győrhöz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Dobos Áron (Fortuna Sittard – Hollandia, kölcsönbe), Gaál Bálint (Haladás), Kun Bertalan (PSV II – Hollandia, még októberben), Kiss Máté (ZTE), Simon András (MTK), Simon Ádám (Paks), Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Priskin Tamás (FTC), Fejes András (Paks)
Távozók: Borbély Bálint (?), Domonkos Kristóf (szlovákiai, KFC Komárno – Szlovákia, kölcsön után végleg), Gránicz Patrik (Békéscsaba), Hidi M. Sándor (ukrajnai, Vasas), Marko Vukaszovics (montenegrói, ?) Simon Márk (Paks – kölcsönből vissza, onnan Tiszakécske), Szánthó Regő (FTC), Tar Zsolt (Ajka), Kalmár Olivér (Vasas – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
10 órája

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
12 órája

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
13 órája

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
15 órája

„Rettegésben fogja tartani az ellenfél védelmét” – Pethő Bence lehet a Vasas nyerőembere?

Labdarúgó NB II
19 órája

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35
Ezek is érdekelhetik