NB II: hosszabbított játékosával a Nyíregyháza

Vágólapra másolva!
2020.01.03. 12:10
Kettő plusz egy évvel meghosszabbította Gyurján Bence szerződését a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus.

„Az ősz végén már néhány találkozón pályára léphettem a hosszú kihagyás után, de még nem voltam százszázalékos állapotban. A rövid pihenő jól jött, és már várom a felkészülést, mely szintén nem lesz hosszú. Remélem az időjárás végig kegyes lesz hozzánk, az edzőtáborban pedig jó körülmények között, füves pályákon tréningezhetünk majd” – idézi a Spartacus közleménye az Achilles-ín-sérüléséből felépülő játékost. „Az ősz végén már néhány találkozón pályára léphettem a hosszú kihagyás után, de még nem voltam százszázalékos állapotban. A rövid pihenő jól jött, és már várom a felkészülést, mely szintén nem lesz hosszú. Remélem az időjárás végig kegyes lesz hozzánk, az edzőtáborban pedig jó körülmények között, füves pályákon tréningezhetünk majd” – idézi a Spartacus közleménye az Achilles-ín-sérüléséből felépülő játékost.

Legfrissebb hírek

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A Vasastól hozott el játékost a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:20

ZTE: 19 éves moldovai tehetséget is beajánlottak a piaci hajrában – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:37

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01
Ezek is érdekelhetik