NB II: magyar bajnok kapus a Nyíregyháza edzői stábjában

Vágólapra másolva!
2019.10.02. 06:39
null
Vukasin Polekszics a Pécs kapujában 2015-ben (Fotó: Szabó Miklós)
A néhány nappal ezelőtt menesztett Purguly Árpád helyett új asszisztensedzője van a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacusnak, a jövőben a montenegrói Vukasin Polekszics segíti a szerb Zoran Szpisljak vezetőedző munkáját – számolt be róla a klub honlapja.


A korábbi kapus, Vukasin Polekszics szerepelt az olasz Leccében, majd futballozott a Tatabánya, a DVSC, a Kecskemét, a Pécs, a Békéscsaba és a Vasas színeiben is. Legnagyobb sikereit Debrecenben érte el, ahol hat évet töltött, ezalatt kétszer magyar bajnok lett, és kétszer nyerte meg a Magyar Kupát. Pályafutása során 38 alkalommal őrizte a montenegrói válogatott kapuját.

A 37 éves Polekszics Debrecenben és Békéscsabán is védett Zoran Szpisljak keze alatt, a Szpari vezetőedzője régóta ismeri őt.

Polekszics 2017-ben hagyta abban a futballt, edzői pályafutása pedig a közelmúltban elindult – trénerként mostanáig a spanyol FC Barcelona budapesti akadémiáján dolgozott.

Legfrissebb hírek

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
7 órája

Bár a győzelem elmaradt, így is visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
8 órája

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
8 órája

Remek teljesítménnyel tett egy lépést a Csákvár a bennmaradás felé

Labdarúgó NB II
9 órája

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
9 órája

A végén jött a dráma, a Kazincbarcika legyőzte a Soroksárt – és visszaelőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
10 órája

Nem hozott gólt a Szeged és a Honvéd csatája

Labdarúgó NB II
10 órája

Egyre közelebb a kiesés, kikapott Zuglóban a Tatabánya

Labdarúgó NB II
10 órája
Ezek is érdekelhetik