NB II: német klubokban is edződött, szerződtette a Vasas

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.07.19. 22:07
null
Szmola Bálint (Fotó: vasasfc.hu)
A Vasas három évre szóló szerződést kötött a 19 esztendős kapussal, Szmola Bálinttal – tudtuk meg az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

Szmola Bálint a Ferencvárosban kezdte pályafutását, később a Tabáni Spartacusban és az MTK-ban is megfordult, 2015-től német klubok (1860 München, Deisenhofen, Augsburg) utánpótláscsapataiban védett, legutóbb a ZTE keretének tagja volt.

„Közel négy évet Németországban töltöttem, ezt követően a télen jöttem haza a Zalaegerszeghez – idézi a honlap a fiatal kapust. – A Vasas már áprilisban megkeresett, én pedig ennek nagyon örültem, hiszen egy óriási tradícióval rendelkező klub érdeklődését keltettem fel, továbbá fővárosi srác vagyok, így annak is örültem, hogy visszatérhetek Budapestre.”

Szmola a felkészülés kezdete óta a Vasassal készült.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Daróczi Zoltán (Puskás Akadémia, legutóbb Csákvár kölcsönben), Erős Noel (az U19-es csapatból), Hinora Kristóf (MTK, kölcsön után végleg), Gál Mátyás (BFC Siófok), Ivan Rados (horvát-magyar, DVTK), Szedlár Zoltán (Dorog), Szmola Bálint (ZTE), Tóth László (Kazincbarcika, kölcsönbe), Terbe Botond (Kecskemét), Viczián Ádám (Békéscsaba)
Távozók: Bese Balázs (MTK – kölcsönből vissza), Borbély Bálint (?), Bévárdi Zsombor (Mol Fehérvár FC – kölcsönből vissza, onnan DVSC), Kelemen Dávid (Paks – kölcsönből vissza), Talabér Attila (MTK – kölcsönből vissza), Tóth Bence (Mol Fehérvár FC – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
8 perce

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
7 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik