Torghelle Sándor: Nem vagyok Usain Bolt

 

– Meglepődött?
– Azt nem mondanám – reagált a 37 éves, korábbi 42-szeres válogatott támadó, Torghelle Sándor a bejelentésre, mely szerint az NB I-ből távozó MTK Budapest nem hosszabbítja meg a szerződését. – Ahhoz régóta élek a magyar futballban, hogy bármin is meglepődjek.

– Ezt a döntést várta?
– Na, így már más a kérdés. A klub vezetői januárban jelezték, szeretnék, ha maradnék még egy évig, örültem neki, mert én is így terveztem. Néhány apróságon kell finomítani – nem anyagiakon –, s akkor ebben maradtunk. Februárban azt mondták nekem, mégis várjunk még kicsit ezzel, márciusban megint azt, hogy hosszabbítsunk. Akkor abban egyeztünk meg, hogy mindenképp a kiesés elkerülésére kell koncentrálni, én is itt akarok maradni, úgyis megegyezünk, térjünk vissza erre az idény végén. Sajnos kiestünk, és most azt közölték, hogy nem ajánlanak nekem szerződést.

– Látni az arcán, hallani a hangján, hogy bántja…
– Még szép, hogy bánt! Sokat kaptam a klubtól, a szurkolóktól, Deutsch Tamás elnök úrnak is megköszöntem a lehetőséget, amelyet az MTK-tól kaptam, és mindezért cserébe azóta, amióta ide jöttem, igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy sikeresek legyünk. Sajnálom a kiesést, hatalmas csalódás nekem is, de azt gondoltam, még egy évig futballoznék.

– Akár az NB II-ben is?
– Gondolhatja, hogy nem így terveztem. Elfogadom a klub döntését, még akkor is, ha ezen a tavaszon többször is más hangzott el.

– Elképzelhető, hogy a klub új útra lép, fiatalít, azaz a harminchét éves játékossal hosszabb távra aligha tervezhet.
– Ez tiszta sor. Mégis… Ha azt éreztem volna, nem tudok már segíteni, én is azt mondom, itt a vége. Ám ez az idény nekem nem ezt mutatta, noha a legtöbb mérkőzésen csere voltam, mégis házi gólkirály lettem, s a mérési adatok sem azt jelezték, hogy nagyon lemaradva a sor végén kullognék. A futómennyiséget, az intenzitást, a párharcokat, rengeteg adatot vizsgálnak ma már, és ezek sem azt üzenték, ideje lenne abbahagynom. Tudom, mennyi idős vagyok, azt is, hogy a futásnál mért végsebességnél biztosan nem voltam elöl, de ez nem meglepő, mindig is tudtam. Nem vagyok Usain Bolt, de azt gondolom, tudtam kompenzálni más tulajdonságokkal. Önkritikus vagyok, szerintem pontosan éreztem volna, hogy hátráltatom a csapatot, ebben az esetben magam mondtam volna: elég volt, ezt ne erőltessük tovább.

– Akkor mi a következő lépés?
– Egyelőre nem tudom. Június harmincadikáig az MTK játékosa vagyok, de nem tudom, utána mi lesz. A karrier végére korábban is gondoltam, éppen most vizsgázom az UEFA A-licences tanfolyamon, és bár nem tudom, milyen pozícióban tudnék dolgozni a labdarúgásban, úgy voltam vele, tanulni biztosan nem árt. Júliustól szabad leszek, majd kiderül, lesz-e olyan klub, amelynél azt gondolják, egy évig még segíteni tudok. Ám ki tudja, előállhat valaki olyan lehetőséggel, munkakörrel is, amely megtetszik, amelyben kihívást látok, és akkor a labdarúgó-pályafutásom befejezése is szóba kerülhet.

– Korábban megjelent, hosszabb távon számol önnel az MTK, ha majd befejezi, találnak a klubban pozíciót önnek.
– Akikkel erről beszéltem, már régen nincsenek a klubnál. Azokkal pedig, akik jelenleg a labdarúgó-szakosztálynál vannak – az elmúlt hónapok tükrében – nem kívánok együtt dolgozni.