NB III: Zoran Kuntics lesz a Kecskemét új edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.06. 10:41
Zoran Kuntics lesz a labdarúgó NB III-ban szereplő Kecskeméti TE új edzője, a szakembert még a mai napon bemutatják új klubjánál – értesült a Nemzeti Sport Online. Információinkat a klub délután hivatalos honlapján erősítette meg.

Zoran Kuntics a nemrég véget ért bajnoki idényben Ózdon edzősködött. Irányításával a csapat megnyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú bajnokságot és mivel az ózdiak a keddi sorsoláson erőnyerők lettek, ezért a tréner elmondhatja, hogy feljuttatta az együttest az NB III-ba.Zoran Kuntics a nemrég véget ért bajnoki idényben Ózdon edzősködött. Irányításával a csapat megnyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú bajnokságot és mivel az ózdiak a keddi sorsoláson erőnyerők lettek, ezért a tréner elmondhatja, hogy feljuttatta az együttest az NB III-ba.

A játékosként a Fradival nagy sikereket elérő – magyarországi pályafutását pedig épp Kecskeméten kezdő – szakember edzői karrierje során dolgozott az FTC mellett Pápán, Dunakeszin, Szigetszentmiklóson, Ajkán, a SZEOL-nál, az STC Salgótarjánnál és Tiszafüreden is.

A kecskemétiek eddigi trénere, Szabó Tibor is marad a városban, a KTE Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójaként tovább folytatja munkáját.

A Kecskeméti TE 39 ponttal a 9. helyen végzett az NB III Közép-csoportjában a nemrég véget ért idényben.

Legfrissebb hírek

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Újabb NB I-es érkezőt jelentett be a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 13:34

Kölcsönadta támadóját a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.28. 10:25

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54
Ezek is érdekelhetik