NB III: a Monor helyzete stabilizálódott, itt indulhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.08. 12:03
A Monori SE hivatalos oldalán jelentette be, hogy sikerült stabilizálni a klub helyzetét, így az NB III-ban indulhat majd a csapat, a vezetőedző pedig továbbra is Horváth Dávid marad.

Ahogyan arról beszámoltunk, hétévnyi támogatás után kiszáll a főszponzor BSS 2000 KFT., így az elmúlt hetekben kérdéses volt, hogy az NB III-ban vagy a Pest megyei bajnokságban indulhat a Monor. Ahogyan arról beszámoltunk, hétévnyi támogatás után kiszáll a főszponzor BSS 2000 KFT., így az elmúlt hetekben kérdéses volt, hogy az NB III-ban vagy a Pest megyei bajnokságban indulhat a Monor.

Az NB II-ből kiesett klub azonban pénteken hivatalos oldalán közölte, hogy Bajári Tamás ügyvezető és dr. Selei András sportigazgató a korábbi főszponzorral együtt keresett megoldást a csapat helyzetére, hogy a harmadosztályban indulhasson a Monor. Erőfeszítéseik sikeresek voltak, így biztossá vált a jövő Monoron. A stabilitás első zálogaként a klub bejelentette, hogy Horváth Dávid vezetőedző, és Bonifert Péter asszisztens edző is marad az egyesületnél, az NB III-ban való indulás pedig biztossá vált a monoriak számára.

A monori csapat a 2018–2019-es idényben az NB II-es bajnokság 20. helyén végzett, így sereghajtóként búcsúzott a másodosztályból.

Legfrissebb hírek

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
21 órája

NB III, DÉLNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, DÉLKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB I-es gólkirállyal pótolja Remili Mohamedet az NB III-as csapat

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 14:36

Dorogra Zalaegerszegről érkezik edző, Diósgyőrből támadó

Labdarúgó NB II
2025.07.22. 09:22

Edzőt is vált a nagy változásokon áteső Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 19:43
Ezek is érdekelhetik